Egervári Sándor kihirdette az olimpiai keretet
Egervári Sándor, olimpiai válogatottunk szövetségi edzője megnevezte a május 28-i, Norvégia elleni barátságos mérkőzésre készülő keret játékosait. A tavalyi U20-as világbajnokságon bronzérmet szerzett együttesből több kulcsember sem lehet ott a Hamar városában rendezendő mérkőzésen: Gulácsi Péter, Koman Vladimir és Németh Krisztián a felnőtt válogatott keretébe kaptak meghívót – írta az mlsz.hu.
Válogatottunk hétfőn délután találkozik Telkiben, kedden két edzés vár a fiatalokra, szerdán pedig egy gyakorlás mellett a Magyar Kupa döntőjének közös megtekintése szerepel a programban. A csapat csütörtökön kora délután utazik el Norvégiába, ahol este még egy edzés vár a játékosokra. A találkozó pénteken 18 órakor kezdődik, majd másnap reggel indul haza a küldöttség.
„Örömtelinek tartom, hogy a világbajnokságon szerepelt együttes több futballistája is megjelent az A-válogatott látókörében, jól eső érzés, hogy ezek a fiatalok be tudták verekedni magukat a felnőttek közé - mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor. - A norvégok elleni találkozón választ kaphatunk arra, hogy hol tartanak jelenleg a kerettagok, mennyit fejlődtek a tavaszi szezonban a futballisták. Az olaszok elleni mérkőzés előtt problémát jelentett, hogy a téli alapozás után többen nem kerültek még megfelelő formába, a bajnokság hajrájában azonban már kifejezetten jól játszó labdarúgókat figyelhettünk meg. Több légióst szerettem volna meghívni a keretbe, de a klubcsapatukban való kötelezettségeik miatt nem mindenki tud elutazni velünk. Annak viszont örülök, hogy Kurucz Péter ott lesz a csapatban, és végre őt is megismerhetjük."
Norvégia-Magyarország
Május 28. (péntek), Hamar, Briskeby Stadion 18 óra
Az olimpiai (U21-es) válogatott kerete:
Kapusok: Megyeri Balázs (FTC), Kurucz Péter (West Ham United)
Védők: Debreceni András (Budapest Honvéd), Elek Ákos (Videoton FC), Korcsmár Zsolt (Újpest FC), Lázár Pál (Videoton FC), Szekeres Adrián (MTK Budapest), Szokol Zsolt (Újpest FC).
Középpályások: Kulcsár Dávid (FTC), Farkas Balázs (Videoton FC), Gyömbér Gábor (Lombard Pápa), Barczi Dávid (Újpest FC), Gosztonyi András (AS Bari), Simon Ádám (Szombathelyi Haladás), Varga József (DVSC-TEVA)
Támadók: Futács Márkó (Werder Bremen), Lencse László (Videoton FC), Balázs Zsolt (ZTE FC).