Tamás
-7 °C
8 °C

Emléktáblát avattak Tichy Lajos tiszteletére

2010.06.04. 12:19

Szülőházának helyén pénteken emléktáblát avattak Tichy Lajosnak, a Bp. Honvéd és a magyar válogatott labdarúgójának tiszteletére. A XIII. kerület Jász utca 102. szám alatti, a szülőház helyén található új épületben tartott megemlékezésen korábbi sporttársak, tanítványok vettek részt. Az emléktáblát Tóth József polgármester és Komora Imre, a volt játékostárs leplezte le.

Az 1999-ben, életének 64. évében elhunyt Tichy labdarúgó-pályafutása alatt csak a Bp. Honvédban szerepelt, a klub honlapja szerint 320 mérkőzésen 247 gólt szerzett, és ötször volt gólkirály. A válogatottban 72-szer lépett pályára, és 51-szer talált be, ezzel Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Schlosser Imre mögött a nemzeti csapat történetének negyedik legeredményesebb játékosa. Visszavonulása után, rövid kuvaiti kitérőt leszámítva, szintén csak a Honvédnál dolgozott, vele lett bajnok 1980-ban - negyedszázad után - a csapat.