![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Korábbi szavaival ellentétben mégis adna még esélyt David Beckhamnek az angol labdarúgó-válogatottat irányító Fabio Capello, aki két hete kijelentette, hogy nem hívja be többé csapatába a 35 éves futballistát.
„A fiataloké a jövő, hiszen az Európa-bajnoki selejtezőkre készülünk, de ismerjük a veterán játékosok erényeit is. - nyilatkozta vasárnap az olasz szakvezető. - Senki sincs kizárva a csapatból. Davidnek először is játszania kell, aztán majd meglátjuk. Úgy gondolom, tudja, hogy a lehetőségei behatároltak, de az ajtó nincs zárva előtte sem.”
Capello korábbi bejelentése, miszerint tétmeccsen már nem számít Beckhamre, mert kicsit öreg, nagy megütközést keltett a szigetországban. Akkor hozzátette: reméli, adódik majd lehetőség arra, hogy a játékos egy búcsúmeccsen köszönjön el. A súlyos sérüléséből a közelmúltban felépült, s jelenleg az Egyesült Államokban légióskodó Beckham - 115 fellépéssel - a második helyen áll az angol örökranglistán a 125-szörös válogatott Peter Shilton mögött.