![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Brémába utaznak Szalaiék a Bundesliga hétvégi fordulójában
Szalai Ádám együttese, a három forduló után százszázalékos Mainz a Bajnokok Ligájában szereplő Werder Bremen vendége lesz a német labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában, szombaton. A Bundesliga eddigi meglepetéscsapatában Szalai ugyan még egyszer sem kezdett, ám mindhárom találkozón komoly szerepet kapott csereként. A második fordulóban például az ő góljával győzte le a Mainz a Wolfsburgot 4-3-ra, míg legutóbb 0-1-nél szállt be a Kaiserslautern végül 2-1-re legyőző gárdába. A Lőw Zsoltot is foglalkoztató csapat kiváló formában várja tehát a brémai meccset, melyen minden bizonnyal elszánt házigazdával találja szemben magát. A Werder nagyon gyengén kezdte a bajnokságot, három meccsén mindössze négy pontot szerzett, ezért győznie kell a hétvégén.
A brémaiak eddigi gyengélkedésében vélhetően a BL-indulás is komoly szerepet játszik: már a selejtezőben nagyon nehéz dolga volt a Werdernek a Sampdoria ellen, a héten pedig megkezdődött a csoportkör, amelynek nyitányán a gárda hazai pályán 0-2-es hátrányból mentett pontot az angol Tottenham ellen.
A sérült Hajnal Tamás együttese, a Borussia Dortmund az eddig elképesztően gyengén szereplő, pontnélküli Schalkéhoz látogat vasárnap. A címvédő és a BL-ben győzelemmel rajtolt Bayern München otthon a Köln ellen javíthat a gyenge bajnoki kezdés után.
Bundesliga, 4. forduló:
Péntek:
Eintracht Frankfurt-Freiburg 20:30 ó
Szombat:
Kaiserslautern-Hoffenheim 15:30 ó
Bayern München-1. FC Köln 15:30
VfB Stuttgart-Borussia Mönchengladbach 15:30
VfL Wolfsburg-Hannover 96 15:30
Werder Bremen-FSV Mainz 05 15:30
Vasárnap:
FC St. Pauli-Hamburger SV 15:30 ó
Bayer Leverkusen-1. FC Nürnberg 17:30
Schalke 04-Borussia Dortmund 17:30
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)