Elhúzhat üldözőitől a Lazio
Hét forduló elteltével meglepetésre a Lazio vezeti az olasz labdarúgó-bajnokságot, és a hétvégi játéknapot követően nőhet az előnye. A fővárosiak vasárnap a Cagliarit fogadják és jelenlegi formájuk alapján szinte biztos a három pont megszerzése. Ezzel szemben a második helyen álló AC Milan hétfő este a negyedik Napoli otthonában lép pályára, míg a harmadik Internazionale Koman Vladimir csapatát, a Sampdoriát látja vendégül, azaz az üldözőknek sokkal nehezebb dolguk lesz.
„Egyelőre túl kevés telt el a bajnokságból ahhoz, hogy megmondjuk, hova is juthatunk el - nyilatkozta Giuseppe Biava, a Lazio védője. - Megpróbálunk tavasszal annyi pontot szerezni, amennyit csak lehet.”
Az előző fordulóban az AS Roma hazai pályán legyőzte a Genoát - a találkozón Rudolf Gergely pályafutása első Serie A-s gólját szerezte -, s úgy tűnt, a Farkasok kezdenek kilábalni a hullámvölgyből, ám kedden a Bajnokok Ligájában kikaptak otthon a Baseltől. Most a kiesőjelölt Parma otthonában lépnek pályára. A Juventus a Bolognához látogat, míg a Vass Ádámot és Feczesin Róbertet foglalkoztató Brescia Leccében vendégeskedik.
Serie A, 8. forduló:
szombat:
Fiorentina-Bari 20:45 ó
vasárnap:
Parma-AS Roma 12:30 ó
Bologna-Juventus 15
Chievo-Cesena 15
Genoa-Catania 15
Lazio-Cagliari 15
Lecce-Brescia 15
Udinese-Palermo 15
Internazionale-Sampdoria 20:45
hétfő:
Napoli-AC Milan 20:45 ó
Az állás:
1. Lazio 7 10- 5 16 pont
2. AC Milan 7 11- 5 14
3. Internazionale 7 9- 3 14
4. Napoli 7 13- 9 12
5. Juventus 7 16- 9 11
6. Palermo 7 14-10 11
7. Sampdoria 7 9- 7 10
8. Chievo 7 9- 8 10
9. Catania 7 8- 7 9
10. Brescia 7 7- 9 9
11. Genoa 7 7- 9 8
12. Cesena 7 5- 8 8
13. AS Roma 7 7-12 8
14. Bari 7 6-11 8
15. Lecce 7 5-12 8
16. Cagliari 7 7- 6 7
17. Bologna 7 8-12 7
18. Udinese 7 4- 9 7
19. Parma 7 6- 8 6
20. Fiorentina 7 7- 9 5