Beckham nem jön Európába
David Beckham kitölti szerződését, és 2011-ben is a Los Angeles Galaxy labdarúgója marad, jövő tavasszal pedig az elmúlt évekkel ellentétben nem játszik kölcsönben egyetlen európai csapatnál sem. A 115-szörös angol válogatott középpályás egy hétfői interjúban jelezte, hogy a szezon végén kivásárolhatná magát az észak-amerikai labdarúgóliga (MLS) idei alapszakaszát megnyerő kaliforniai együttesből, ám nem él ezzel az opcióval.
„Biztosan itt maradok a szerződésem végéig - mondta a 35 éves sztár. - Ide járnak a gyermekeim iskolába, nagyon boldogok vagyunk Los Angelesben.”
Az elmúlt két évben Beckham januárban Olaszországban, s az AC Milanban szerepelt kölcsönjátékosként, ám tavaszi súlyos sérülése után ő és a Galaxy vezetői is úgy látják, már nem fér bele az európai kitérő: „Boldogan játszanék még Európában, ám azzal a sérüléssel, ami nekem volt, bölcsebb, ha inkább pihenek az MLS holtidényében.”
A Manchester United és a Real Madrid korábbi játékosa azt még nem tudja, 2011 után befejezi-e a játékot, vagy esetleg folytatja karrierjét.
„Talán közhely, de azt kell mondjam, imádok játszani, ezért ameddig bírom, futballozni akarok” - jelentette ki Beckham, aki 2007 januárjában írt alá a Galaxyhez öt évre 32,5 millió dollárért.