Mégis szombaton lesz az Osasuna-Barcelona meccs
A Spanyol Labdarúgó Szövetség (RFEF) és a házigazda klub szerint az előzetes hírekkel ellentétben mégis megtartják az Osasuna-Barcelona mérkőzést a Primera División szombati (mai) játéknapján.
Korábban a katalán klub hivatalos honlapján az jelent meg, hogy a spanyol légiközlekedési sztrájk miatt szombatról vasárnapra halasztották az összecsapást.
Az RFEF szóvivője azonban azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy az összecsapást nem halasztják el.
"Még mindig van időnk, az RFEF tervei nem változtak a hétvégi fordulót illetően, így az Osasuna-Barcelona találkozónak szombaton 19 órakor el kell kezdődnie - mondta. - Ha a katalánok nem érkeznek meg a helyszínre, akkor a fegyelmi bizottság dönt a továbbiakról."
Az Osasuna szintén jelezte, hogy a mérkőzést az eredetileg tervezett időpontban megtartják.
"Egyelőre nem kaptunk semmiféle hivatalos értesítést arról, hogy a Barcelona elleni összecsapásunkat elhalasztották volna - olvasható a klub hivatalos honlapján megjelent közleményben. - A találkozót megrendezzük, a halasztásra ugyanis nincs elfogadható indok."
A másik két szombati találkozót, a Levante-Atlético Madrid (18 ó) és a Real Madrid-Valencia (22 ó) mérkőzéseket szintén megtartják.