Del Bosque: Címvédésre készülünk
Vicente del Bosque, a világbajnok spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint az együttesnek jó esélye van arra, hogy megvédje címét a következő, 2014-es brazíliai vb-n.
„Egyelőre nem tudom, hogy ott leszek-e, mert négy év nagy idő” - nyilatkozta a szakvezető az O Estado című brazil napilapnak. Egy viszont biztos: a csapat esélyes lesz arra, hogy ismét aranyérmes legyen. Néhány évvel ezelőtt a spanyolok külföldön vették a futball-leckéket, hogy megtanulják a sportág csínját-bínját. Ma már más a helyzet, a labdarúgó iskoláinkban kiváló munka folyik, s ez az eredményekben is megmutatkozik.”
A hatvanesztendős Del Bosque a tavalyi, dél-afrikai vb-aranyat megelőzően edzőként a legnagyobb sikereit 1999 és 2003 között a Real Madridnál érte el: kétszer Bajnokok Ligáját és kétszer spanyol bajnoki címet nyert a királyi gárdával. A bajuszos mester 2004 júniusában két évre a Besiktashoz szerződött, a török klubtól azonban nyolc hónap után a csapat eredménytelensége miatt távoznia kellett. A spanyol válogatott irányítását 2008-ban az Európa-bajnoki győzelem után vette át Luis Aragonéstől.