Ryan Giggs még nem vonul vissza
Vélhetően meghosszabbítja szerződését Ryan Giggs, a Manchester United 37 éves labdarúgója, miután kijelentette: folytatni akarja pályafutását.
„Ugyanannyira élvezem a játékot, mint korábban. Hamarosan leülünk majd, és elbeszélgetünk a folytatásról, nagyon szeretnék játszani a következő szezonban is” - nyilatkozta a Vörös Ördögök hivatalos honlapjának a walesi szélső.
Giggs 1990-ben mutatkozott be a Manchester Unitedben, többek között 11 bajnoki címet, két Bajnokok Ligáját, klubvilágbajnokságot, négy FA Kupát, négy Ligakupát nyert az együttessel. Giggs vasárnap a Tottenham Hotspur ellen játszotta 600. bajnoki mérkőzését MU-mezben, összesen 856 találkozón lépett pályára, kizárólag a United játékosaként.