Platini szerint nem kell módosítani a versenynaptárt
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint nem kell módosítani a nemzetközi versenynaptárt ahhoz, hogy a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokságot télen rendezzék meg.
„Azért értettem egyet a januári lebonyolítással, mert ha nyáron lenne a vb, a játékosoknak 55 fokos hőségben kellene futballozniuk - nyilatkozta a francia sportvezető. - Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egész éves programot módosítani kellene.”
Platini hozzátette, szerinte az európai bajnokságok menetrendjét nem akadályozná a téli, decemberben vagy januárban sorra kerülő vb. Korábban a világ futballjának több meghatározó szereplője - köztük Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke - üdvözölte azt a javaslatot, hogy a nagy meleg miatt az év elején rendezzék majd meg az eseményt. Ugyanakkor a FIFA jelezte, az időpont módosítását az illetékes katari szövetségnek kell kezdeményeznie, s ha ez megtörténne, a beadványt a végrehajtó bizottság vizsgálná meg.