Ibrahimovic 33 évesen visszavonulna
Tervei szerint négy év múlva, 33 esztendős korában befejezi pályafutását Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan labdarúgócsapatának svéd támadója. A 29 éves játékos a Gazzetta dello Sport pénteki számában úgy fogalmazott: nem akarja megvárni azt a pillanatot, amikor már vért köp. Hozzátette: visszavonulása után elsősorban a családjával, élettársával és két gyermekükkel szeretne foglalkozni.
Ibrahimovic elárulta, hogy a 2014-es tervezett befejezés előtt nem kíván eligazolni a AC Milantól. A skandináv csatár az elmúlt 12 évben összesen négy ország hat klubjában szerepelt. A horvát-bosnyák szülők gyermekeként Svédországban született futballista 1999-ben a Malmö FF csapatában kezdett, majd az Ajax Amsterdam és - 2004-től - a Juventus együttesében játszott. Két évvel később az Internazionaléhez szerződött, majd 2009-ben az FC Barcelona következett. Tavaly visszatért Olaszországba. A jelenlegi szezonban 19 találatával vezeti az AC Milan házi góllövőlistáját.