Komplett védelem és edző nélkül az MU
A listavezető Manchester United egyértelmű esélyeseként kezdi szombaton a Bolton Wanderers elleni hazai mérkőzésének, ám a hazaiak vezetőedzőjük, valamint a komplett védelem nélkül kénytelenek helyt állni az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában. Sir Alex Fergusont öt mérkőzésre tiltotta el az angol szövetség (FA), mert a Chelsea otthonában 2-1-re elveszített rangadót követően élesen kritizálta Martin Atkinson játékvezetőt. A védelemből hiányzik majd a sérült Rio Ferdinand, Nemanja Vidics, Rafael, valamint John O’Shea is.
A forduló rangadóját a Chelsea és a Manchester City vívja: a címvédő a hét közben gyengébb játékkal ugyan, de bejutott a legjobb nyolc közé a Bajnokok Ligájában, míg Roberto Mancini együttese a Dinamo Kijev ellenében búcsúzott az Európa Ligában. A második helyen álló Arsenal a kiesés elől menekülő West Bromwich Albion otthonába látogat, a 41 éves Jens Lehmann a kispadon kaphat helyet. Gera Zoltán csapata, a Fulham ezúttal az Everton vendége lesz.
Premier League, 30. forduló
Szombat:
Tottenham Hotspur-West Ham United 13:45 ó
Aston Villa-Wolverhampton Wanderers 16
Blackburn Rovers-Blackpool 16
Manchester United-Bolton Wanderers 16
Stoke City-Newcastle United 16
West Bromwich Albion-Arsenal 16
Wigan Athletic-Birmingham City 16
Everton-Fulham 18:30
Vasárnap:
Sunderland-FC Liverpool 14:30 ó
Chelsea-Manchester City 17