![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Juhász Rolandék nyerték az alapszakaszt
Az utolsó előtti fordulóban állt élre az Anderlecht a belga futballbajnokság alapszakaszában, és az utolsóban egy igen fordulatos meccsen verte a harmadik Gentet. A vendégek kétszer is vezettek, az Anderlecht az utolsó tíz percben, három perc alatt fordított. Ezzel még nincs vége a bajnokság. Európa egyik legfurcsább bajnoksága a playoffal folytatódik. Elmagyarázzuk, hogyan. Európai futballkörkép.
A bajnokság következő szakaszában a legjobb hat a bajnoki címért folytatja. A bajnokság első két helyezettje a BL 2011–2012-es szezonjában a harmadik selejtező körben csatlakozik be, a harmadik az Európa Liga harmadik körében játszik először. Még egy Európa Ligás helyért folyik majd a párharc.
A bajnokság alapszakaszának 7–14. helyén végzetteket két négyes csoportba osztják. A két csoport oda-vissza játszik majd mindhárom ellenfelével. A két csoportgyőztes csatájának továbbjutója pedig a felsőház negyedik helyén záróval vív playoff meccset. A 15. és 16. öt meccset játszik egymással úgy, hogy a 15. háromszor játszhat otthon és három pontos előnyről indul. Aki több pontot gyűjt, az öt meccs alatt az játszhat osztályozót a másodosztály második helyezettjével, aki kevesebbet, az kiesik. A playoffba minden csapat viszi magával az egymás ellen szerzett pontokat. Egészen hihetetlen és értelmetlenül túlbonyolított belga bajnokságot idén rendezik utoljára ebben a formában.
Albánia, Superliga, 25. forduló
03.19.: Elbasani–Bylis Balish 0-2 (Gega 21., Abazaj 82.)
03.20.: Flamurtari Vlore–Besa Kavaje 3-0 (Jakupi 27. öngól, Progni 54., 90.), Skenderbeu Korce–Teuta Durres 1-0 (Vishaj 88.), Vllaznia Shkoder–Kastrioti Kruje 1-1 (Sukaj 45., ill. Kalari 85.), FK Tirana–Shkumbini Peqin 1-0 (Hyka 63.), Laci–Dinamo Tirana 1-0 (Buljan 90.).
A bajnokság élmezőnye: Flamurtari 55, 2. Skenberbeu 52, 3. Vlaznia 44.. A góllövőlista élmezőnye: Daniel Xhafaj (Flamurtari) 15 gólos, Pero Pejic (Tirana) 12 gólos.
Andorra, 1a Divisió, rájátszás, 6. forduló
03.20.: Lusitanos–UE Santa Coloma 3-0, Sant Juliá–FC Santa Coloma 1-1.
A bajnokság végeredménye
1 | FC Santa Coloma | 6 | 4 | 2 | 0 | 71-11 | 47 |
2 | Sant Julià | 6 | 2 | 3 | 1 | 47-9 | 43 |
3 | Lusitanos | 6 | 1 | 3 | 2 | 43-20 | 38 |
4 | UE Santa Coloma | 6 | 1 | 0 | 5 | 54-27 | 30 |
Az 5-8. helyért | |||||||
1 | Principat | 6 | 5 | 1 | 0 | 49-34 | 28 |
2 | Inter Club d'Escaldes | 6 | 2 | 2 | 2 | 28-54 | 21 |
3 | Encamp | 6 | 3 | 0 | 3 | 24-79 | 13 |
4 | Casa Estrella | 6 | 0 | 1 | 5 | 15-97 | 6 |
Az 1986-ban alapított FC Santa Coloma hatodszor lett a miniállam bajnoka, sorrendben harmadszor végzett az élen.
Anglia, Championship, 38. forduló
03.19.: Sheffield United–Leeds United 2-0 (Lichaj 55. öngól, B. Riise 74.), Doncaster Rovers–Queen’s Park 0-1 (Ephraim 47.), Millwall–Cardiff City 3-3 (Trotter 52. 11-esből, Lisbie 62., Morison 87., ill. Burke 49., 80., Witthingham 73.), Bristol City–Burnley 2-0 (Pitman 43., Maynard 70.), Crystal Palace–Derby County 2-2 (Moxey 21., Ambrose 88. 11-esből), ill. Pearson 7., Ward 70.), Leicester City–Portsmouth 0-1 (Nugent 12.), Middlesbrough–Watford 2-1 (McDonald 33., Taylor 45., ill. Graham 28.), Swansea City–Nottingham Forest 3-2 (Sinclaie 22., Borini 26., 56., ill. Boyd 44., Anderson 90.), Preston North End–Coventry City 2-1 (Hume 24., Ellington 90., ill. Bell 71.), Hull City–Norwich City 1-1 (Barmby 73., ill. Withbread 27.), Barnsley–Reading 0-1 (Manset 71.), Ipswich Town–Scunthorpe United 2-0 (Edwards 26.,Bullard 53.).
A bajnokság élmezőnye: 1. QPR 76, 2. Norwich 67, 3. Swansea 66.. A góllövőlista élmezőnye: Danny Graham (Watford) 22 gólos, Shane Long (Reading) 18, Scott Sinclair 17.
A Queens Parkban Buzsáky Ákos a 62. percben lépett pályára. Gyepes Gábor is csereként kezdett a Cradiffban, de a 29. percben pályára küldte edzője. Az Ipswichben Fülöp Márton és Priskin Tamás is végig a kispadon ült. A Premier League-től tavalay búcsúzott Burnley a 8., a Hull 10., míg a Portsmouth a 13. helyen áll. A korábbi legendás csapatok közül a Leeds és a Nottingham is osztályozós, azaz ötödik, illetve hatodik helyen áll.
Ausztria, Bundesliga, 26. forduló
03.19.: Rapid Wien–LASK Linz 0-0, Wacker Innsbruck–Sturm Graz 1-0 (Schildenfeld 87. öngól), Kapfenberg–SV Ried 2-1 (Alar 23., 53., ill. Royer 56.), Wiener Neustadt–Mattersburg 2-1 (Kostal 5., Grunwald 90., ill. Gartner 27.)
03.20.: RB Salzburg–Austria Wien 1-1 (Dudics 8., ill. Juzunovics 51.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Austria 46, 2. Sturm 45, 3. Salzburg 43. A góllövőlista élmezőnye: Roman Kienast (Sturm) 14 gólos, Ronald Linz (Austria) és Hamid Salihi (Rapid) 13-13 gólos.
A Salzburgban Szabics Imres 74 percig volt kezdőként a pályán. A Mattersburgban Waltner Róbert végig kispados volt. A Salzburg–Asutria rangadón a hazaiaknál Bodnár Lászlót nem nevezték, a vendégeknél Sáfár Szabolcs végig a kispadon ült.
Azerbajdzsán, Premyer Ligasi, rájátszás, 2. forduló
03.18.: Karabah–AZAL 1-0 (Adamia 31. 11-esbő), Inter Baku–FK Baku 1-1 (Poskus 82., ill. Jaba 9.), Hazar Lankaran–Nyeftcsi 1-1 (Wobay 89. 11-esből, ill . Rodriguinho 23.)
A bajnokság élmezőnye: Nyeftcsi 52, 2. Karabah 48, 3. Hazar 48.. A góllövőlista élmezőnye:
Belgium, Jupiler League, 30. forduló
03.19.: Kortrijk–Zulte-Waregem 2-2 (Martin 50., De Beule 80., ill. D’Haene 14., Habibu 47.).
03.20.: Anderelcht–Gent 3-2 (De Sutter 58., 81., Lukaku 84., ill. Soumahoro 48., Thijs 66.), Standard Liége–Germinal Beerschot 1-0 (Tchité 11.), Sint-Truinden–Lokeren 0-2 (Mokulu Tembe 69., 90.), Mechelen–Eupen 2-0 (Gorius 51., Destorme 89.), Lierse–Club Brugge 0-0, Westerlo–Charleroi 2-2 (Lillu 68., Corstjens 88., ill. Kudemor 70., Cordano 77.), Cercle Brugge–Genk 0-1 (Ogunjimi).
1 | Anderlecht | 30 | 19 | 8 | 3 | 58-20 | 65 |
2 | Genk | 30 | 19 | 7 | 4 | 64-27 | 64 |
3 | Gent | 30 | 17 | 6 | 7 | 59-42 | 57 |
4 | Club Brugge | 30 | 16 | 5 | 9 | 60-35 | 53 |
5 | Lokeren | 30 | 13 | 11 | 6 | 43-36 | 50 |
6 | Mechelen | 30 | 13 | 9 | 8 | 34-30 | 48 |
7 | Standard Liège | 29 | 14 | 4 | 11 | 48-38 | 46 |
8 | Westerlo | 30 | 11 | 8 | 11 | 41-40 | 41 |
9 | Kortrijk | 30 | 11 | 5 | 14 | 36-39 | 38 |
10 | Cercle Brugge | 29 | 10 | 6 | 13 | 30-34 | 36 |
11 | Zulte-Waregem | 30 | 7 | 12 | 11 | 39-41 | 33 |
12 | Sint-Truiden | 30 | 8 | 5 | 17 | 20-51 | 29 |
13 | Germinal Beerschot | 30 | 5 | 11 | 14 | 24-40 | 26 |
14 | Lierse | 30 | 4 | 12 | 14 | 26-58 | 24 |
15 | AS Eupen | 30 | 5 | 8 | 17 | 28-50 | 23 |
16 | Charleroi | 28 | 4 | 7 | 17 | 20-49 | 19 |
A góllövőlista élmezőnye: Jelle Vossen (Genk) 17 gólos, Ivan Perisic (Club Brugge) 16 gólos, Ronald Vargas (Club Brugge) 15 gólos.
Az alapszakasz utolsó fordulójában Juhász Roland végig a pályán volt az első helyen végző Anderlechtben. Tisza Tibort a 77. percben cserélte le a Sint Truiden edzője. A Lierse-ben Kovács Péter a 81. percben lépett pályára. Balog Tibor döntetlennel mutatkozott be a Charleroi kispadján. A Genkben Tőzsér Dániel végig a pályán volt, Köteles László végig a kispadon. Az alapszakaszból már csak két elmaradt meccs van hátra.
Bosznia, Premijer Liga, 19. forduló
03.19.: Buducsnoszt Banovics–Szlavija 0-1 (Pusara 59.), Zvijezda–Siroki Brijeg 6-1 (Hamzics 16., Nuhanovics 44., 88., Risztics 52., Delics 62., Huszics 79., ill. Ljubics 67.), Travnyik–Leotar 1-0 (Helvida 65.), Rudar Prijedor–Velezs 2-0 (Dzafics 26., 43.), Borac Bajna Luka–Cselik 1-0 (Nikolics 5. 11-esből).
03.20.: Olimpik–Drina Zvornyik 2-1 (Durak 3., Rascsics 55. 11-esből, ill. Lazarevics 10. 11-esből), Zrinjszki–FK Szarajevo 4-2 (Lendrics 3., 12., Szelimovics 45., Kutalia 90., ill. Gutics 51., Pehlics 79.), Zseljeznicsar–Szloboda Tuzla 0-1 (Zoletics 90.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Borac 43, Zseljeznicsar 35, 3. FK Szarajevo 32. A góllövőlista élmezőnye:
Bulgária, A PFG, 19. forduló
03.19.: Montana–Beroe 2-1 (N. Nikolov 53., Kondev 83., ill. T. Hrisztov 78.), Szlavia Szófia–Pirin Blagojevgrad 1-1 (G. Hrisztov 41., ill. Vodenicsarov 8.), Szliven–Akademik Szófia 3-0 (Veszelinov 2., 48., Bakalov 20.), Rakovszki–Csernomorec Burgasz 3-0 (S. Andonov 10., Valdinov 49., A. Ruszev 58.) Kaljakra–Levszki Szófia meccs elmaradt.
03.20.: Cserno More–CSZKA Szófia 1-0 (Atanaszov 79.), Lovecs–Lokomotiv Plovdiv 1-0 (Djermanovics 84.).
A Lokomotiv Szófia–Minyor Pernyik meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: Lovecs 49, 2. Levszki 38, 3. CSZKA 35. A góllövőlista élmezőnye: Farra Dembelé (Levszki) 17 gólos, Cvetan Genkov (Lokomotiv) és Zdravko Lazarov) 11-11 gólos.
Ciprus, 1. Division, 26. forduló
03.19.: APOP/Kinirasz–Ermisz 1-3 (Szotiroglu 68., ill. Tall 9. öngól, Evandro Roncatto 10., 71. 11-esből), Etnikosz Ahnasz–Anorthoszisz 0-2 (Cafu 3., 79.), AEK–Pafosz 2-1 (Caluwé 52., Priso 90., ill. Grusics 56.), Apollon–Omonia Nicosia 2-0 (M. Bangoura 9. 11-esből, Antonio Núnez 19.), APOEL–AEL 2-0 (Paulo Jorge 59., Solari 82.), Doxa–Olympiakosz 1-2 (Llibert 54. 11-esből, ill. Chidi 34., Joao Paulo 68. 11-esből), Alki–Enoszisz 0-3 (Onana 26., Krivokapics 83., Van Tornhout 85.).
Ez volt a ciprusi bajnokság alapszakaszának utolsó fordulója. A mezőnyt ezután három részre osztják. Az első négy a bajnoki címért folytatja. Az 5-8. helyezettek a további helyezésekért, míg a 9-12. helyezettek a bennmaradást folytatják. A 13. és a 14. helyen végzett csapatok – a Doxa Katokopia és az APOP/Kinirasz – kiesett az élvonalból. A harmadik búcsúzó a 12. helyen végző lesz.
A bajnokság alapszakaszának végeredeménye
1 | APOEL | 26 | 20 | 2 | 4 | 55-19 | 62 |
2 | Omonia Nicosia | 26 | 14 | 8 | 4 | 38-16 | 50 |
3 | Anorthoszisz | 26 | 13 | 6 | 7 | 46-31 | 45 |
4 | AEK | 26 | 12 | 6 | 8 | 36-30 | 42 |
5 | Apollon | 26 | 11 | 5 | 10 | 40-37 | 38 |
6 | Enoszisz | 26 | 10 | 6 | 10 | 26-25 | 36 |
7 | Olympiakosz | 26 | 9 | 9 | 8 | 41-41 | 36 |
8 | Ethnikosz | 26 | 8 | 9 | 9 | 25-27 | 33 |
9 | AEL | 26 | 8 | 9 | 9 | 28-35 | 33 |
10 | Ermisz | 26 | 7 | 9 | 10 | 31-38 | 30 |
11 | Alki | 26 | 8 | 5 | 13 | 30-40 | 29 |
12 | Pafosz | 26 | 6 | 8 | 12 | 33-37 | 26 |
13 | Doxa | 26 | 5 | 5 | 16 | 25-55 | 20 |
14 | APOP / Kinirasz | 26 | 4 | 7 | 15 | 24-47 | 19 |
A góllövőlista élmezőnye: Mihalisz Konsztantinu (Omonia)17, Joao Paulo (Olympiakosz) 15, Miljan Mrdjakovics (Apollon) 14.
Csehország, Gambrinus Liga, 21, forduló
03.18.: Viktoria Plzen–Ceske Budejovice 2-1 (Duris 43., Bakos 67., ill. Nitriansky 57.).
03.19.: Slovácko–Jablonec 1-1 (Svancara 90., ill. Jarolim 56.), Sovan Liberec–Mladá Boleslav 4-0 (Dockal 18., Breznaník 30., Nezmar 56., Vacha 89.), Sparta Paraha–Brno 2-0 (Pekhart 5., 35.).
03.20.: Bohemians 1905–Ústi nad Labem 1-0 (Ibragimov 86.), Sigma Olomouc–Slavia Praha 0-0, Teplice–Baník Ostrava 4-0 (Vachousek 8., 67., Mahmutovics 34., Mares 71.).
A Hradec Králové–Príbram meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: Viktoria Plzen 51, 2. Sparta 46, 3. Jablonec 40. A góllövőlista élmezőnye: Tomas Pekhart (Jablonec) 13 gólos, Michal Hubnik (Sigma) 12 gólos, David Lafata (Jablonec) 11 gólos.
Dánia, Superliga, 22. forduló
03.19.: Silkeborg–OB Odense 1-1 (Lekics35. 11-esből, ill. Ruud 90.).
03.20: Horsens–Randers 0-0, Nordsjaelland–Esbjerg 1-2 (Lyng 2., ill. Smárason 24., Lange 49.), Lyngby–AaB Aalborg 1-2 (Boysen 28., ill. Due 73., Waehler 90.), FC Köbenhavn–Bröndby 3-1 (César Santin 47., N’Doye 69., Grönkjaer 90., ill. N. Agger 25.).
A SönderjyskE–Midtjylland meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. FC Köbenhavn 57, 2. OB Odense 36, 3. Bröndby 34.. A góllövőlista élmezőnye: Cesar Santin (FCK) és Dame N’Doye (FCK) 14-14 gólos.
Észak-Írország, JJB Sport Premiership, 32. forduló
03.19.: Ballmane United–Glentoran 2-3 (Surgenor 45., McCafferty 80., ill. Waterworth 13., 26., Steele 87.), Crusaders–Cliftonville 5-0 (J. Owebs 16., 30., Dallas 28., 88, A. Watson 55.), Donegal Celtic–Newry City 0-0, Glenavon–Coleraine 1-2 (G. Hamilton 90., ill. Knight 43., Scullion 72.), Linfield–Lisburn Distillery 2-0 (W. Murphy 25., P. Thompson 73.), Portadown–Dugannon Swift 2-1 (J. Baker 62., Gartland 82., ill. R. O’Neill 60.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Linfield 64, 2. Crusaders 64, 3. Glentoran 59. A góllövőlista élmezőnye: Peter Thompson (Linfield) 20 gólos, Paul McVeigh (Donegal) és Jordan Owens (Crusaders) 16-16 gólos.
Észtország, Meistriliga, 3. forduló
03.19.: Levadia Tallinn–Flora Tallinn 1-1 (Subbotin 19., Hannes Anier 62.), Kalju–Trans Narva 1-1 (Kallaste 62., ill. Cekulajevs 76.), Sillamäe Kalev–Paide 2-0 (Alekszejev 58., Monakov 87.), Tammeka Tartu–Viljandi Tulevik 1-1 (Kajdoja 4., ill. Kulatsenko 54.), Kuressaare–Ajax Lasnamäe 1-1 (Lange 7, ill. Mones 45.).
A bajnokság élmezőnye: Sillamäe 7, 2. Flora 7, 3. Trans 5.. A góllövőlista élmezőnye: Alekszej Alekszejev (Sillamäe) 5 gólos.
Fehéroroszország, Premijer Liga
A bajnokság április 2-án kezdődik.
Feröer-szigetek, Vodafonedeildin
A bajnokság április 9-én kezdődik
Finnország, Veikkausliga
A bajnokság április 28-án kezdődik.
Franciaország, Ligue 2, 28. forduló
03.18.: Ajaccio–Reims 3-0 (Riviére 39., Socrier 45., F. Diawara 80.), Angers–Evian TG 3-0 (Renouard 4., Doré 31., D. Gomez 78.), Boulogne–Troyes 2-0 (Thil 6., Pajot 74.), Chateauroux–Vannes 0-2 (Reset 30., Faivre 77. 11-esből), Clérmont Foot–Le Mans 0-0, Dijon–Metz 2-1 (Ribas 45. 11-esből, Bauthéac 55., ill. N’Gbakoto 87.), Grenoble–Laval 1-2 (Marque 35., ill. Makiese 37., Rose 65.), Nímes–Istres 2-0 (Gigliotti 43., M’Changama 61.), Sedan–Le Havre 1-1 (A. Diaby 40., ill. Alla 17. 11-esből).
A Tours–Nantes meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. Ajacio 45., 2. Le Havre 44, 3. Le Mans 44. A góllövőlista élmezőnye: Sebastian Ribas (Dijon) és Thorstein Helstad (Le Mans) 16-16, Sloan Privat (Clermont) 15.
Görögország, Super League, 27. forduló
03.20.: Kavala–Olympiakosz Volosz 0-1 (J. Martin 86.), Olympiakosz Pireusz–AEK Athén 6-0 (Djebbour 2., 61., Mellberg 7., Davud Fuster 20., Mirallas 68., Holebas 71.), Xanthi–Aszterasz Tripolisz 1-0 (Marcelinho 65.), Atromitosz–PAOK 2-2 (Sfakianakisz 13., 88., ill. Lino 19., El Zhar 51.), Arisz Szaloniki–Panszerraikosz 3-1 (Bobadilla 15., Castillo 35., Neto 42., ill. Parker 3.), Larisza–Ergotelisz 3-3 (Abubakari 13., Tshibamba 47., Cousin 80., ill. Verpakovskis 23., 90., Hieblinger 50.), Panathinaikosz–Kerkira 2-1 (Hrisztodolopulosz 34., D. Cissé 39., ill. Sztoltidisz 45.), Iralisz–Panioniosz 1-1 (Ngwat-Mahop 90., ill. Mitroglu 39.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Olympiakosz 67, 2. Panathinaikosz 57, 3. AEK 43.. A góllövőlista élmezőnye: Djibril Cissé (Panathinaikosz) 19 gólos, Kevin Mirallas (Olympiakosz) 13 gólos.
Szélesi Zoltán végig a pályán volt az Olympiakosz Voloszban, Németh Krisztián is kezdett, az 56. percben cserélték le. Kiss Zoltán 73 percig volt a pályán a Panszerraikoszban.
Grúzia, Umaglesi Liga, 26. forduló
03.20.: Szpartak Ckinvali–Torpedo Kutaiszi 2-2 (Z. Metreveli 29., 46., ill. Sabanadze 80., 90.), Olimpi Riusztavi–Szamtredia 4-0 (Modebadze 13., Bolkvadze 35., 68., Pavliasvili 59.), Baia–Kolketi Poti 1-0 (Kobalia 63.), Zesztafoni–Szioni 0-0, a Dinamo Tbiliszi–WIT Georgia meccs elmaradt.
A bajnokság élmezőnye: 1. Zesztafoni 55, 2. Olimpi Rusztavi 54, 3. Dinamo 46.. A góllövőlista élmezőnye: Nikoloz Gelasvili (Zesztafoni) 13 gólos, Irakli Modebadze (Olimpi) 12 gólos.
Horvátország, 1. HNL, 22. forduló
03.18.: Hrvatski Dragovoljac–Karlovac 1-0 (M. Brozovic 80.), Inter Zapresic–Istra 3-1 (Kramaric 4., Pauletic 14., Balic 26., ill. Platic 85.).
03.19.: NK Split–NK Zagreb 2-0 (Budisa 24., Damir Rasic 89.), FK Zadar–Lokomotiva Zagreb 1-0 (Terkes 80.), Sibenik–NK Osijek 2-1 (Fustar 12., 77, ill. Ljubojevic 39.), Varazdin–Slaven Koprivnica 1-1 (Glavina 43., ill. Benko 53.), NK Rijeka–Cibalia 0-0, Dinamo Zagreb–Hajduk Split 2-0 (Badelj 23., Beciraj 68.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Dinamo Zagreb 55, 2. Hajduk 47, 3. NK Split 36. A góllövőlista élmezőnye: Ante Vukusic (Hajduk) 12 gólos, Ivan Krstanovic (NK Zagreb) 11 gólos, Sammir (Dinamo) 10 gólos.
Izland, Úrsvalsdeild
A bajnokság május 1-én kezdődik.
Írország, Premier League, 3. forduló
03.18.: Bray Wanderers–Sligo Rovers 0-0, Dundalk FC–Bohemians Dublin 0-0, Galway United–UC Dublin 0-0, Drogheda United–Derry City 2-2 (C. O’Brien 63., Freeman 65. 11-esből, ill. Éamon Zayed 5., McGlynn 54.), Shamrock Rovers–St. Patrick’s 2-0 (C. Turner 11., Oman 81.)
A bajnokság élmezőnye: 1. Shamrock 9, 2. Bohemians 7, 3. Derry 4.
Izrael, Ligat Ha’al, 27. forduló
03.19.: Maccabi Haifa–Hapoel Askelon 3-0 (Maimon 15., Hemed 42., 50.), Maccabi Petah-Tikva–Ironi Kiriat 0-0, Beitar Jerusalem–Hapoel Haifa 1-0 (Ben Lulu 89.), Maccabi Tel Aviv–Maccabi Netanya 0-3 (Nachum 21., Saba’a 84., Dajani 90.), Hapoel Be’er Seva–Hapoel Akre 0-2 (Radi 40., Iouis 86.).
03.20.: Hapoel Petah-Tikva–Bnei Jehuda 2-1 (Stoller 15., Dayan 65., ill. Galván 63.), MS Asdod–Hapoel Tel Aviv 3-3 (Marijev 16., 39, Moshe Ohayon 38., ill. Tamuz 55., 73., Sahar 90.).
A Bnei Saknin–Hapoel Ramat Gan meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. Maccabi Haifa 63., Hapoel Tel Aviv 59, Maccabi Tel Aviv 49. A góllövőlista élmezőnye: Toto Tamuz (H. Tel Aviv) 16 gólos, Eden Ben Basat (H. Haifa) 15 gólos.
Kazahsztán, Premijer Liga,
A bajnokság következő fordulóját március 31-én rendezik.
Lengyelország, Ekstraklasa, 19. forduló
03.18.: ArkaGdynia–Zaglebie Lubin1-1 (Glavina 21., ill. M. Traoré 35.), Ruch Chorzów–Górnik Zabre 3-0 (Zienczuk 61., Piech 71., Malinowski 73.).
03.19.: Polonia Warszawa–Widzew Lódz 0-1 (Budka 70.), Slask Wroclaw–Lechia Gdansk 2-1 (Kazmierczak 56., Cwielong 66., ill. Vucko 83.), Lech Poznan–Jagellonia Bialystok 2-0 (Stilics 61., 90.), Cracovia Kraków–Korona Kielce 3-0 (Klich 50., Visnakovs 73., Ntibazonkiza 81.).
03.20.: GKS Belchatów–Legia Warszawa 2-0 (Marcin Zewlakow 36., Malkowski 90.), Polonia Bytom–Wisla Kraków 2-2 (Radzewicz 2., Jarecki 63., ill. Kirm 19., Malecki 69. öngól).
A bajnokság élmezőnye: 1. Wisla 37, 2. Jagellonia 32, 3. Legia 31. A góllövőlista élmezőnye: Andrzej Niedzielan (Korona) 10 gólos.
Lettország, Virsliga
A bajnokság április 2-án kezdődik.
Litvánia, A Lyga, 2. forduló
03.19.: Taura–Klaipeda 2-1 (R. Seedorf 44., 83.), Mazeikiai–Zalgiris 2-0 (Antipov 14., 90. 11-esből), FBK Kaunas–Suduva (Masitsev 48., Eliosius 72., 75.).
03.20.: Kruoja–Siauliai 1-2 (Veliulis 54., ill. Vezevicius 24., Kozlovs 69.), Atlantas–Banga 1-2 (Kymantas 4., ill. Kulbis 63., 75.), Dianava–Ekranas 0-3 (Kucys 48., 90., Moroz 68.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Suduva 6, 2. Ekranas 6, 3. Siauliai 6. A góllövőlista élmezőnye: Vagyim Antipov (Mazeikiai) 3 pontos.
Luxemburg, National Division, 20. forduló
03.18.: Hamm Benfiva-Jeunesse Canach 4-1, UN Käerjeng–Racing 1-1.
03.19.: Differdange–Pétange 1-1, F91 Dudelange–Progrés Niedercorn 5-1, Fola Esch–Etzella Ettelbrück 5-0, Wiltz–Grevenmacher 2-3, Swift Hesperange–Jeunesse d’Esch 1-2.
A bajnokság élmezőnye: 1. F91 Dudelange 52, 2. Differdange 34, 3. Fola Esch 34.
Macedónia, Prva Liga, 22. forduló
03.19.: Peliszer–Szkendija 0-1, Napredok–Teteksz 1-0, FK Skopje–Bregalnica Stip 0-3, Vardar Skopje–Rabotnicski 1-0, Turnovo–Metalurg 1-3, Renova–Szileksz 3-1.
A bajnokság élmezőnye: 1. Szkedinja 45, 2. Metalurg 41, 3. Renova 38.
Málta, Kupa, negyeddöntő
03.19.: Sliema Wanderers–Birkirkara 3-3 (11-esekkel 1-3), Valletta FC–Hibernians 1-0 (hosszabbítás után).
03.20.: Tarxien Rainbows–Vittoriosa Stars 4-2, Qormi–Floriana.
Moldova, Divizia Nationala, 29. forduló
03.19.: Olimpia–Gagauziya 4-2 (Paseciniuc 8., Adaramola 15., Ovsianicov 67., Lichioiu 79., ill. Cojusea 40., 77. 11-esből).
03.20.: Iskra-Stal–Nistru Otaci 2-1 (Suchu 60., Popovici 65. 11-esből, ill. Valcu 88.), Zimbru–Costuleni 2-1 (Andronic 45. 11-esből 81., il. Resitca 24.), Rapid–Dinamo Bender 2-0 (Rusu 83., Bugneac 86.), Academia UTM–Tiraspol 1-1 (Ginsari 31., ill. Kilikevich 26. 11-esből), Milsami Orhei–Dacia 0-0, Sheriff–Sfintul Gheorghe 6-0 (Zamalijev 23., Georghiev 47., Brankovic 62., Volas 79., Balima 84., 89.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Sheriff 64, 2. Dacia 64, 3. Iskra-Stal 57. A góllövőlista élmezőnye: Ghenadie Orbu (Dacia) 16 gólos.
Montenegró, T-Com 1. CFL, 23. forduló
03.19.: Decsic–Mornar 0-1, Petrovac–Mladoszt 0-0, Grbalj–Zeta 1-1, Lovcsen–Rudar 2-2, Bar–Buducsnoszt 1-2, Szutjeszka–Mogren 3-1.
A bajnokság élmezőnye: 1. Mogren 53, 2. Buducsnoszt 52, 3. Rudar 40.
Németország, Bundeliga 2, 27. forduló
03.18.: Ingolstadt–Hertha BSC 1-1 (Matip 86., ill. Lasogga 70.), MSV Duisburg–Fortuna Düsseldorf 1-0 (Maierhofer 68.), 1860 München–Karlsruhe 5-1 (Volland 8., 68., Bülow 21., Halfar 35., Lauth 77., ill. Iasvili 79.).
03.19.: Osnabrück–Alemannia Aachen 1-3 (Stehle 46. öngól, ill. Demai 49., Arslan 58. 11-esből), Uludag 89.), Augsburg–RW Oberhausen 2-0 (Verhaegh 21., Bellinghausen 55.).
03.20.: Union Berlin–Arminia Bielefeld 2-2 (Savran 14., Mosquera 58., ill. C. Müller 4., Tadic 22.), Erzgebirge Aue–Greuther Fürth 0-0, Paderborn–FSV Frankfurt 2-2 (Heithölter 2., Brandy 7., ill. Mölders 19., Cidimar 90.).
A VfL Bochum–Energie Cottbus meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. Hertha 56, 2. Augsburg 54, 3. Bochum 49. A góllövőlista élmezőnye: Nils Petersen (Energie) 20 gólos, Benjamin Auer (Aachen) 16 gólos, Sascha Mölders (FSV) 15 gólos.
A Fortuna Düsseldorfban Torghelle Sándor a kispadon kezdett és Sascha Rösler helyére a 78. percben állt be. Az 1860 Münchenben Király Gábor végig a kapuban állt. Az Ingolstadtban Futács Márkó a 76. percben állt be. Az Aachenben Stieber Zoltán a 82. percig volt a pályán, a helyére beálló Alper Uludag lőtte a vendégek harmadik gólját.
Norvégia, Elitserien, 1.forduló
03.18.: Sarpsborg–Molde 3-0 (Wiig 53., Matland 56., Hoas 74.)
03.19.: Viking Stavanger–Valerenga 0-2 (H. Nielsen 27., Zajics 90.)
03.20.: Strömsgodset–Sogndal 2-1 (O. Kamara 32., Nordkvelle 48., ill. Jalvorsen 89. 11-esből), Tromsö–Haugesund 2-0 (Drage 49., Rushfeldt 90.), Odd Grenland–Start 0-2 (Hoff 45., Olufemi Oluyi 61.), Stabaek–Lilleström 0-7 (Ujah 14., 26., 63., 69., Igiebor 43., 47., Momoijuanfo 78.), SK Brann–Rosenborg BK 2-1 (Ojo 11., Holmwik 42., ill. Bakenga 68.).
Az Aalesund–Fredrikstad meccset hétfőn játsszák.
Olaszország, Serie B, 32. forduló
03.18.: Sassuolo–Modena 1-1 (Magnanelli 75., ill. Perna 2.).
03.19.: Portosummaga–AlbinoLeffe 2-1 (Cunico 12. 11-esből, Altinier 63., ill. Grossi 15.), Cittadella–Ascoli 0-1 (Giorgi 52.), Livorno–Grosseto 1-1 (Belignheri 48., ill. Sforzini 90. 11-esből), Vicenza–Novara 1-0 (Bastrini 89.), Pescara–Padova 0-2 (Ardemagni 64., 90.), Atalanta–Piacenza 3-0 (Doni 34. 11-esből, 42. 11-esből, Ruopolo), Crotone–Siena 1-2 (De Giorgio 82., ill. Brienza 1., Reginaldo 71.), Frosinone–Torino 1-0 (Biasi 55.), Triestina–Varese (Miramontes 65., ill. De Luca 87.).
Az Empoli–Reggina meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: Atalanta 63, 2. Siena 60, 3. Novara 55.. A góllövőlista élmezőnye: Daniele Cacia (Piacenza)17 gólos, Federico Piovaccari (Cittadella), Davide Succi (Padova) és Claudio Coralli (Empoli) 15-15 gólos.
A kiesés elől menekülő Ascoliban Feczesin Róbert végig a pályán volt. A Triestinában Filkor Attilát nem nevezték.
Oroszország, Premijer Liga, 2. forduló
03.19.: FK Krasznodar–Szpartak Nalcsik 2-0 (Picusceac 34., Movsziszjan 70.), Dinamo Moszkva–FK Rosztov 3-1 (L. Fernandez 50., Miszimovics 75. 11-esből, Voronyin 90., ill. Kagus 86.).
03.20.: Tom Tomszk–Kubany Krasznodar 0-1 (Davidov 83.), Amkar Perm–Lokomotiv Moszkva 1-0 (Risztics 25.), Rubin Kazany–Terek Groznij 2-0 (Gökdeniz 33, Noboa 57.).
A Krilja Szovjetov–CSZKA Moszkva, Zenit–Anzsi és a Szpartak Moszkva–FK Volga meccseket hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. Rubin 6, 2. FK Krasznodar 4, 3. FK Rosztov 3.
Örményország, Premijer Liga, 2. forduló
03.19.: Bananc–Ulisszesz 1-3, Ararat Jereván–Mika Asztarak 0-3.
03.20.: Pjunyik Jereván–Gandzaszar 1-1, Sirak Gyümri–Impulsz 2-1.
A bajnokság élmezőnye: 1. Mika 4, 2. Pjunyik 4, 3. Sirak 4.
Portugália, Liga Zon Sagres, 24. forduló
03.18.: Portimonense–Vitória Guimaraes 2-1 (Andre Pinto 15., Pires 82., ill. Tiago Targino 13.).
03.19.: Sporting CP–Uniao de Leiria 0-0.
03.20.: Vitória Setúbal–Nacional, Naval 1 de Maio–Beira-Mar, Marítimo–Olhanense, FC Porto–Académica.
A Sporting Braga–Rio Ave és a Pacos de Ferreira–Benfica meccseket hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. Porto 68, 2. Benfica 52, 3. Sporting 38.
Románia, Liga 1, 22. forduló
03.18.: Gaz Metan Medias–Pandurii 2-0 (Eric de Oliveira 55., Zaharia 63.), Victoria Branesti–FC Timisoara 0-2 (Zicu 45. 11-esből, Goga 84.), Gloria Bistrita–Rapid Bucuresti 3-2 (Cavalli 31., 66., Bajenaru 78., ill. Roman 24., Herea 74.).
03.19.: Otelul Galati–Universitatea Cluj 3-0 (Paraschiv 23., Giurgiu 51., Rapa 70.), Steaua Bucuresti–Vaslui 1-1 (Nicolita 51., ill. Adailton 80.)
03.20.: CFR Cluj–Sportul Studentesc 2-0 (Rafael Bastos 20., Muresan 56.), Universitatea Craiova–Astra Ploiesti 1-1 (Subotics 6., ill. Matel 70.), Dinamo Bucuresti–Tirgu Mures 4-1 (Ganea 28., Torje 45., 64., Danciulescu 68., ill. L. Ganea 76. öngól).
A Unirea Urziceni–Brasov meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. Otelul 48, 2. Timisoara 46, 3. Vaslui 40.
San Marino, Campionato Dilettanti, 18. forduló
03.19.: Libertas–Folgore/Falciano 3-0 (Antonelli 6., Mazzoli 20., Torelli 75.), Tre Fiori–San Giovanni 1-1 (Aruta 86. 11-esből, ill. Ugolini 63.), Cosmos–Cailungo 1-0 (Montagna 51.), Pennarossa–Fiorentino 0-0.
03.20.: Faetano–La Fiorita 1-3 (Viroli 40., ill. Aliaj 8., Monac 12, Mottola 16. 11-esből), Vitrus–Domagnano 1-1 (Bucci 16., ill. Murgia 9.), Tre Penne–Murata 2-1 (M. Rossi 10., Pignieri 84., ill. Celli 43.).
Skócia, Premier League, 30. forduló
03.19.: Kilmarnock–Motherwell 3-1 (Pascali 24., Hamill 44., Kelly 52., ill. Sutton 15.), Dundee United–Inverness CT 1-0 (Swanson 43.), Hamilton–St. Johnstone 0-0, Heart’s–St. Mirren 3-2 (Skacel 55., 90., Stevenson 82., ill. Hidgon 15., 69.).
A Celtic–Hibernian meccset április 6-án, az Aberdeen–Rangerst egy későbbi időpontban játsszák le.
A bajnokság élmezőnye: 1. Celtic 67, 2. Rangers 65, 3. Heart’s 58. A góllövőlista élmezőnye: Kenny Miller (Rangers) 21 gólos, Conor Sammon (Kilmarnock) 15 gólos.
Ligakupa, döntő
03.20: Celtic–Rangers 1-2 (Ledley 31., ill. S. Davis 24., Jelavics 98.)
Spanyolország Segunda División, 30. forduló
03.18.: Villarreal II–Deportivo Xerez 1-2 (Gerard Bordas 69., ill. Héctor Sánchez 14. öngól, Óscar Díaz 65.).
03.19.: Recreativo Huelva–Rayo Vallecano 1-1 (Pablo Sánchez 13., ill. Coke 90.), Tenerife–Córdoba 1-2 (Nino 12., ill. Callejón 31., Alberto 57.), Huesca–Barcelona II 1-1 (Tariq Spezie 19., ill. Benja 52.), Alcorcón–Cartagena 0-0, Real Betis–Salamanca 1-0 (Salva 80.), Albacete–Las Palmas 0-1 (Baró 38. 11-esből), Ponferradina–Elche 0-1 (David Sánchez 90.).
03.20.: Granada–Celta de Vigo 1-1 (Dani Benítez 44., ill. Álex López 35.), Gimnástic–Numancia 1-0 (Berry Powel 21.).
A Real Valladolid–Girona meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. Betis 59, 2. Rayo Vallecano 58, 3. Celta Vigo 55. A góllövőlista élmezőnye: Alex Geijo (Granada) és Soriano (Barcelona II) 19-19 gólos.
Svédország, Allsvenskan
A bajnokság április 2-án kezdődik.
Szuperkupa
03.19.: Malmö FF–Helsingborg 1-2 (Wilton Figueiredo 17., ill. M. Nilsson 3., Sundin 90.). A HIF, amely 2010-ben a svéd kupát nyerte meg története során először nyerte a Szuperkupát, amelyet csak 2007 óta rendeznek.
Svájc, AXPO Superleague, 25. forduló
03.19.: Neuchatel Xamax–FC Zürich 1-2 (Gelabert 62., ill. Jorge Teixeira 49., Béda 79.)–, St. Gallen–Bellinzona 1-0 (Nushi 77.).
03.20.: Grasshoppers–FC Basel 1-2 (Toko 65., ill. Streller 43., Frei 81.), Sion–Thun 1-0 (Prijovic 43.), Young Boys–FC Luzern 3-1 (Nef 23., Farnerud 53., 58., ill. Siegrist 25.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Basel 53, 2. Zürich 46, 3. Young Boys 41. A góllövőlista élmezőnye: Alexander Frei (Basel) 16 gólos, Henri N’Tsama (Young Boys) és Hakan Yakin (Luzern) 10-10 gólos. A Sionban Vanczák Vilmos nem szerepelt a keretben.
Szerbia, Jelen Superliga, 19. forduló
03.19.: Borac Csacsak–Sevojno 1-0 (Damjanovics 62.), Szpartak Subotica–Metalac GM 2-0 (Szimovics 59., Torbica 87.), OFK Beograd–Hajduk Kula 1-0 (Simics 79.), Szmederevo–Javor Ivanjicsa 2-1 (Zsivkovics 26., Ognjanovics 86., ill. Hadzsibulics 45.), Jagodina–Indjija 2-0 (Vuszljanin 5., Ilics 57.), Vojvodina–Csukaricski 3-0 (Oumarou 36., 80., Tumbasevics 82.).
03.20.: Rad Beograd–Partizan Beograd 2-2 (Pajovics 36., Lekovics 41., ill. Tomics 16., Ilijev 56.), Crvena Zvezda–BSK Borcsa 4-1 (Evandro 34., 43., Borja 71., Kaludjerovics 81., ill. Babics 52.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Partizan 50, 2. Crvena Zvezda 47, 3. Vojvodina 44. A góllövőlista élmezőnye: Ivica Ilijev (Partizan) 10 gólos.
Szlovákia, Corgon Liga, 23. forduló
03.18.: Senica–Spartak Trnava 4-0 (Smetana 66. 11-esből, Strnad 74., Luksik 81., Hosek 88.)
03.19.: MSK Zilina–Zlaté Moravce 1-0 (Bello 50.), Slovan Bratislava-Kosice 4-0 (Sebo 12., 90., Milinkovics 25., Kordics 39.), Dukla Banska Bystrica–DAC Dunajska Streda 2-0 (Jakubko 14., Hesek 46.), Ruzomberok–Tatran Presov 0-1 (Cep 16.), Nitra–Dubnica 1-1 (Rak 87., ill. Polach 37.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Zilina 45, 2. Senica 44, 3. Slovan 38. A góllövőlista élmezőnye: Ondrej Smetana (Senica) 12 gólos, Tomas Oravec (Zilina) 11 gólos, Tomas Majtán (Zilina) és Filip Sebo (Slovan) 10-10 gólos.
Szlovénia, Prva Liga Telekom, 24. forduló
03.19.: Rudar–Domzale 3-1 (Bratanovic 27., Tolimir 51., Chadikovski 66., ill. Pekic 40.), Olimpija–Koper 4-0 (Vrsic 9., 82., Skerjanc 65., Lovrecic 86.), Nafta–Triglav 1-1 (Jovanovic 33., ill. Jelar 25.), Gorica–Primorje 4-1 (Galesic 5., 29., Franklin 39., Plut 59., ill. Vidmar 86.), Maribor–Celje 2-0 (Milec 10., Marcos Tavares 33.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Maribor 52, 2. Domzale 44, 3. Koper 37. A góllövőlista élmezőnye: Joze Benko (Nafta), Marcos Tavares (Maribor), Milan Osterc (Koper) 11-11 gólos.
Törökország, Sportoto Süper Lig, 26. forduló
03.18.: Galatasaray–Fenerbahce 1-2 (Kazim-Richards 14., ill. Semih Sentürk 75., Alex 87.).
03.19.: Kasimpasa–Manisaspor 1-0 (Fernando Varela 73.), Gaziantepspor–Istanbul BB 4-1 (Gucer 7., Olcan Adin 33., 65., 71., ill. Holosko 62.), Konyaspor–Antalyaspor 0-0, Besiktas–Kayserispor 4-2 (Hugo Almeida 61., 89., Ernst 69., Ricardo Quaresma 76., ill. Zalayeta 22., Selim Teber 81. 11-esből).
03.20.: Eskisehirspor–Karabükspor 1-0 (Deumi 33. öngól), Genclerbirligi–Trabzonspor 1-2 (Can 12., ill. Kacsar 56., Alanzinho 90.), Bucaspor–Sivasspor 0-4 (Eneramo 40., Pedriel 61., Kilic 84., Cihan Yilmaz 90.).
A Bursaspor–Ankaragücü meccset hétfőn játsszák.
A bajnokság élmezőnye: 1. Fenerbahce 60, 2. Trabzonspor 60, 3. Bursaspor 50.. A góllövőlista élmezőnye: Alex (Fenerbahce) 19 gólos, Mamadou Niang (Fenerbahce) 14 gólos.
Ukrajna, Premijer Liga, 22. forduló
03.18.: Vorszkla Poltava–Metalurh Donyeck 1-1 (Januzi 51., ill. Adeleye 86.).
03.19.: Zorja Luhanszk–Obolon Kijev 1-0 (Fomin 72.), Szevasztopol–Karpati Lviv 3-1 (Zsabokrickij 11., Szkoba 59., Ferencsak 88., ill. Cocis 45.), Krivbasz Krivij Rih–Metaliszt 0-0.
03.20.: Metalurh Zaporizsja–Tavrija 2-2 (Fabiano 40,m Piszockij 54., ill. Kablas 90., Idahor 91. 11-esből), Dnyipro–Dinamo Kijev 1-0 (Strinic 51.), Sahtar Donyeck–Volin 4-0 (Jádson 43., Mkitajan 69., Alex Teixeira 70., Moreno 86.), Arszenal Kijev–Illicsivec 3-1 (Sackih 43., Mazilu 65., 67., ill. Nevmivaka 4.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Sahtar 58, 2. Dinamo Kijev 46, 3. Metaliszt 41. A góllövőlista élmezőnye: Evhen Seleznyov (Dnyipro) 13 gólos, Issy Idahor (Tavrija) 11 gólos).
Wales, Premier League, rájátszás, 26. forduló
03.18.: Aberystwyth Town–Newtown 2-2 (R. Evans 28. 11-esből, Stott 76., ill. S. Jones 73., 84.), Port Talbot Town–Llanelli 0-0.
03.19.: Carmarthen Town–Bala Town 3-1 (Hicks 25., 81., 84. 11-esből, ill. Jefferies 45.), Prestatyn Town–Neath Athletic 1-1 (Hunt 71. 11-esből, ill. Hillier 79.), The New Saints–Bangor City 3-2 (M. Williams 20., A. Edwards 23., Craig Jones 76., ill. Cristopher Jones 3., 85.) .
03.20.: Airbus UK–Haverfordwest 5-0 (Sheridan 19., 31., 76., Clarke 22, Hope 42.).
A bajnokság élmezőnye: Bangor 60, 2. The New Saints 57, 3. Neath 50.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)