Manchesteri városi rangadó a Wembleyben
Csonka fordulót rendeznek a hétvégén az angol Premier League-ben, szombaton és vasárnap ugyanis az FA-kupa londoni elődöntői is színesítik a szigetországi futballprogramot.
A legnagyobb érdeklődés a bajnokságban éllovas Manchester United szereplését kíséri, Sir Alex Ferguson gárdájának ugyanis 1999-es, emlékezetes diadalmenete után idén is van esélye a triplázásra, azaz a PL-ben, az FA-kupában és a Bajnokok Ligájában is a csúcsra érhet. A szombati FA-kupa-elődöntőben az a városi rivális Manchester City lesz Wayne Rooneyék ellenfele, amely 35 éve nem nyert egyetlen trófeát sem, motivációban tehát vélhetően egyik oldalon sem lesz hiány. Míg a bajnokságban hét pont előnnyel vezető MU azután lép pályára a Wembley Stadionban, hogy kedden biztosította a helyét a BL legjobb négy csapata között, addig a City legutóbbi hat meccséből mindössze kettőt nyert meg, ráadásul egyik vezéregyéniségére, Carlos Tévezre sem számíthat sérülés miatt.
A párharc győztese a vasárnapi Bolton-Stoke csata továbbjutójával találkozik majd a májusi fináléban. A bajnoki programból a második Arsenal és a hatodik FC Liverpool vasárnapi összecsapása emelkedik ki: a hazaiaknak mindenképpen győzniük kell, hogy életben tartsák a bajnoki címről szőtt álmaikat.
A program
Premier League, 33. forduló
Szombat:
Birmingham City-Sunderland 16:00
Blackpool-Wigan Athletic 16:00
Everton-Blackburn Rovers 16:00
West Bromwich Albion-Chelsea 16:00
West Ham United-Aston Villa 16:00
Vasárnap:
Arsenal-FC Liverpool 17:00
Elhalasztott mérkőzések
Kedd: Newcastle United-Manchester United 20:45
Szerda: Chelsea-Birmingham City 20:45, Tottenham Hotspur-Arsenal 20:45
FA-kupa, elődöntő (London, Wembley Stadion)
Manchester City-Manchester United, szombat 18:15
Bolton Wanderers-Stoke City, vasárnap 17:00