Már biztos kupainduló Szélesiék csapata
Története legnagyobb sikerét érte el az Olympiakosz Volosz a görög futbalbajnokságban. Szélesi Zoltán és Németh Krisztián csapata az ötödik helyen zárta a 30 fordulós alapszakaszt, ami azt jelenti, hogy legrosszabb esetben is az Európa Ligában indul a 2011–2012-s szezonban. A klub, amelyet 1937-ben alapítottak és csak 1966-ban szerepelt először az élvonalban öt éve még a harmadosztályban futbalozott, 2010-ben jutott fel a legjobbak közé és az ötödik helyen végzett, ami azt is jelenti, hogy megküzdhet a Bajnokok Ligája selejtezőért is, de ha a négycsapatos rájátszás utolsó helyén végez, az is garantált kupaszereplést jelent.
A Debrecentől érkező védő, Szélesi Zoltán alapember volt az egész szezonban, 23 meccsen lépett pályára, mindannyiszor kezdőként. A Volosz – amely gyakorlatilag az Olympiakosz Pireusz, a 2011-es bajnok framcsapata, még a címerük is majdnem teljesen megegyezik – a szezon felénél kapta kölcsönbe Németh Krisztiánt, az egykori MTK-s, majd liverpooli támadót, aki csak hat meccsen szerepelt és egy gólt szerzett. Nem volt ilyen szerencsés Kiss Zoltán, aki idén télen érkezett a Panszerraikoszhoz, amelyen nem tudott segíteni. Igaz csak nyolcszor volt erre lehetősége, a szerreszi csapat egy év után megint a másodosztályban folytatja.
A hétvégén volt még egy – Juhász Roland és Tőzsér Dániel egymással vívott meccse Belgiumban – magyar rangadó, az osztrák élvonalban Bodnár László csapata, a Salzburg legyőzte a Szabics Imréét, a Sturm Grazot, miközben Waltner Róbert győztes gólt szerzett a Mattersburgban.
Egy régi ismerős, Emilé Mpenza most Azerbajdzsánban rúgdossa a gólokat, a Nyeftcsiben hatodszor volt eredményes, míg az Arsenal és a Barcelona egykori kiválósága, Thierry Henry megszerezte szezonbeli első találatát a Major Soccer League-ben, a New York Red Bulls csapatában. Futball-körkép Európából, Dél-Amerikából és Észak-Amerikából.
Albánia, Superliga, 28. forduló
04.16.: Teuta Durres–Besa Kavaje 4-2 (Pepa 48. 11-esből, 65., 85., Frasheri 58., ill. Sefa 11., Nora 41.), FK Laci–Vllaznia Shkoder 1-3 (Hysa 70., ill. Sinani 72., Gocaj 74., Shtubina 90.), Kastrioti Kruje–Bylis Ballsh 2-1 (Inkango 23., Hoxha 64., ill. Abazaj 37.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Skenderbeu 61, 2. Flamurtari 59, 3. Vllaznia 50. A góllövőlista élmezőnye: Daniel Xhafaj (Famurtari) 15 gólos, Emiljan Vila (Dinamo) és Pero Pejic (FK Tirana) 12-12 gólos
Andorra, 1a Divisió
A bajnokság véget ért, az FC Santa Coloma lett a bajnok.
Kupa, elődöntő, első mérkőzés
04.17.: UE Santa Coloma–Lusitanos 2-1, FC Santa Coloma–Sant Juliá 2-3. A visszavágókat május 1-én rendezik.
Anglia, Championship, 42. forduló
04.16.: Crystal Palace–Scunthorpe United 1-2 (Scannell 70., ill. Mirfin 25., R. Núnez 57.), Reading–Leicester City 3-1 (Kebe 19., McAnuff 21., Hunt 67., ill. A. King 79.), Hull City–Doncaster Rovers 3-1 (García 9., Fryatt 21. 11-esből, 50., ill. Moussa 16.), Burnley–Swansea City 2-1 (A. Williams 57. öngól, Eagles 77. 11-esből, ill. Borini 53.), Preston North End–Sheffield United 3-1 (Treacy 55., 68., Ellington 90., ill. Slew 72.), Coventry City–Millwall 2-1 (M. King 7., 84., ill. Townsend 45.), Cardiff City–Portsmouth 3-0 (Olofinjana 6., Bothroyd 45., Wittingham 73.), Leeds United–Watford 2-2 (Becchio 72., Deeney 88. öngól, ill. Hodson 78., Weimann 86.), Middlesbrough–Barnsley 1-1 (S. McDonald 84., ill. Harewood 22.), Bristol City–Ipswich Town 0-1 (Carson 52.).
04.18.: Queens Park Rangers–Derby County.
A bajnokság élmezőnye: 1. Queens Park 82, 2. Cardiff 75, 3. Norwich 74. A góllövőlista élmezőnye: Danny Graham (Watford) 23 gólos, Shane Long (Reading) 21 gólos, Grant Holt (Norwich) 20 gólos.
A Swansea-ban Priskin Tamás a 68. percben lépett pályára, de csapata kikapott. Gyepes Gábor csapata, a Cardiff nyert ugyan, de a magyar védő nem kapott szerepet a Portsmouth-szal vívott meccsen. Az Ipswich kapuját megint nem Fülöp Márton védte.
Ausztria, Bundesliga, 29. forduló
04.16.: LASK Linz–Kapfenberg 0-3 (Alar 7., Mavric 27., Hüttenbrenner 64.), Sturm Graz–Red Bull Salzburg 0-3 (Alan 30., 36., 86.), Austria Wien–Mattersburg 0-1 (Waltner 53.), Wacker Innsbruck–Rapid Wien 0-3 (Salihi 11. 11-esből, Drazan 63., Hofmann 70.).
04.17.: Wiener Neustadt–SV Ried 0-2 (Brenner 30., Hammerer 90.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Austria Wien 50, 2. Sturm Graz 49, 3. Salzburg 47. A góllövőlista élmezőnye: Roman Kienast (Sturm) 16 gólos, Hamid Salihi (Rapid) és Ronald Linz (Austria) 15-15 gólos.
Szabics Imre és Bodnár László is játszott a Sturm–Salzburg rangadón, amelyen a brazil Alan három gólt szerzett. Mindkét játékos végigjátszotta a találkozót, Bodnár egy sárga lapot kapott. Sáfár Szabolcs nem volt az Austria keretében, a vendég Mattersburgban Waltner Róbert lőtte a mindent eldöntő gólt. A magyar csatár február 19-e után volt megint eredményes, negyedik gólját szerezte a szezonban.
Azerbajdzsán, Premyer Ligasi, rájátszás, 5. forduló
04.16.: FK Baku–Karabah 0-0, Hazar Lankaran–Inter Baku 1-1 (Parks 18., ill. Odikadze 28.).
04.17.: Nyeftcsi–AZAL 2-1 (R. Abdullajev 49., Mpenza 51, ill. Benouahi 6.)
A bajnokság élmezőnye: 1. Nyeftcsi 59, 2. Hazar 51, 3. Karabah 50. A góllövőlista élmezőnye: Bahodir Naszimov (Nyeftcsi) 15 gólos, Giorgi Adamia (Karabah) 12 gólos, Rauf Alijev (Karabah) 10 gólos.
A Nyeftcsi győztes gólját a Schalke, a Hamburg és a Manchester City korábbi kiváló belga csatára Emile Mpenza szerezte, aki 2010 augusztusában szerződött három évre Bakuba. 21 meccsen ez volt a hatodik gólja.
Belgium, Jupiler League, rájátszás, 3. forduló
A bajnoki címért
04.16.: Gent–Standard Liege 1-3 (Thijs 21., ill. Carcela 5., Tchité 24., Witsel 45.)
04.17.: Club Brugge–Lokeren 0-0
A bajnokság állása: 1. Anderlecht 36, 2. Genk 35, 3. Standard Liege 34.
Az Europa Ligáért
04.16.: Mechelen–Cercle Brugge 0-0, Sint-Truiden–Lierse 1-2 (Deferm 58., ill. El-Gabbasz 42., Bernárdez 45. 11-esből), Kortrijk–Zulte-Waregem 0-1 (Naessens 64.), Germinal Beerschot–Westerlo 3-3 (MacDonald 65., Custovics 76., Wanyama 88., ill. Paulo Henrique 8., 35., Van Hout 81.).
A bajnokság állása. A csoport: 1. Mechelen 5, 2. Lierse 4, 3. Cercle Bruges 3, 4. Sint-Truiden 2. B csoport: 1. Westerlo 5, 2. Germinal Beerschot 5, 3. Zulte-Waregem 4, 4. Kortrijk 1. A két csoport győztese játszik az Európa Ligáért.
Osztályozó
04.14.: AS Eupen–Charleroi 4-2 (Chvarría 59., 81., Dzsadid 66., Jéffe 90. 11-esből, ill. Kahlon 11., 25.). Az állás: AS Eupen 9 pont, Charleroi 3 pont.
A góllövőlista élmezőnye: Ivan Perisics (Club Brugge) és Jelle Vossen (Genk) 17-17 gólos, Ronald Vargas (Club Brugge) 15 gólos.
Az Anderlechtben Juhász Roland végigjátszotta a meccset, az 57. percben sárga lapot kapott. A Genkben Tőzsér Dániel is végig a pályán volt, Koteles László pedig a kispadon ült.
Tisza Tibor csapata, a Sint-Truiden és Kovács Péteré, a Lierse egymással játszott a hétvégén, de egyik magyar sem kapott lehetőséget, sőt még a keretbe sem nevezték őket. A Balog Tibor vezette Charleroi megint kikapott az Eupentől, így már csak akkor maradhat élvonalbeli, ha a hátralévő két meccsen nyerni tud.
Bosznia, Premijer Liga, 22. forduló
04.16.: Szloboda Tuzla–Buducsnoszt Banovicsi 1-0 (Almir Bekics 12.), FK Szarajevo–Rudar Prijedor 5-1 (Obuca 13., 43., 60., Muharemovics 38. 11-esből, Handzsics 73., ill. Djorics 80.), Cselik–Zvijezda 4-1 (Hadzsics 4., Adilovics 43., Milosevics 67., Purics 74., ill. Tosunovics 86.), Drina Zvornik–Zseljeznicsar 0-2 (Visca 56., Bogicsevics 60.), Velezs Mosztar–Travnik 1-0 (Okics 60.).
04.17.: Szlavija–Olimpik 0-0, Siroki Brijeg–Leotar 3-1, Zrinjszki–Borac Banja Luka 0-0.
A bajnokság élmezőnye: 1. Borac 48, 2. Zseljeznicsar 41, 3. FK Szarajevo 38. A góllövőlista élmezőnye: Nuszmir Fajics (Travnik) 13 gólos, Ivan Lendric (Zrinjski) 10 gólos.
Bulgária, A PFG, 22. forduló
04.16.: Csernomorec–Lovecs 0-1 (H. Janev 7.), Beroe–Minyor Pernik 2-0 (E. Jordanov 52., P. Dimitrov 87.), Rakovszki–Szliven 2-1 (Starkov 7., Sztojcsev 17., ill. S. Georgiev 52.), Akademik Szófia–Montana 1-0 (Marcos 13.), Pirin–Kaliakra 1-0 (Baslijev 35.), CSZKA Szófia–Szlávia Szófia 1-0 (Nelson 3.).
04.17.: Lokomotiv Plovdiv–Lokomotiv Szófia 0-0, Levszki Szófia–Cserno More 1-0 (I. IVanov 57.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Lovecs 56., Levszki 48, CSZKA Szófia 42. A góllövőlista élmezőnye: Garra Dembélé (Levszki) 18 gólos, Cvetan Genkov (Lokomotiv Szófia) és Zdravko Lazarov (Lokomotiv Plovdiv) 11-11 gólos.
Erős Gábor a Lokomotiv Plovdiv kispadján nézte végig a meccset.
Ciprus, 1. Division, rájátszás, 3. forduló
A bajnok címért
04.16.: Omonia Nicosia–AEK 3-0 (Makridisz 31., Lua Lua 67., Aloneftisz 76.)
04.17.: Anorthoszisz–APOEL 1-2 (Okkasz 25., ill. Trihkovszki 9., 34.)
A bajnokság állása: 1. APOEL 71, 2. Omonia 56, 3. Anorthoszisz 48, 4. AEK 42.
Az 5.-8. helyért
04.17.: Olympiakosz–AEL 2-1 (Chidi 36., 52., ill. Migue Vargas 35.), Enoszisz–Apollon 2-1 (Burchill 9., Mertakasz 19., ill. Mrdjakovics 62.).
Az állás: 1. Apollon 42, 2. Enoszisz 40, 3. Olympiakosz 40, 4. AEL 37.
A kiesés elkerüléséért
04.16.: Ermisz–AE Pafosz 3-3 (Kolanisz 18., Magradze 73., Joeano 76., ill. Vasconcelos 22., Hugo Carreira 68., V. Ivanov 87. 11-esből), Alki–Ethnikosz Ahnasz 2-3 (Dobraszinovics 20. 11-esből, Semedo 45., ill. Ignatov 13., Gelson 31., 75.).
Az állás: 1. Ethnikosz 39, 2. Ermisz 34, 3. Alki 32, 4. Pafosz 30. Az utolsó helyezett kiesik az élvonalból.
A góllövőlista élmezőnye: Miljan Mrdjakovics (Apollon) 20 gólos, Mihalisz Konsztantinu (Omonia) 17 gólos, Joao Paulo (Olympiakosz) 15 gólos.
Csehország, Gambrinus Liga, 24. forduló
04.16.: Banik Ostrava–Bohemians 0-0.
04.17.: Ústi nad Labem–Hradec Kralové 0-2 (Jandik 87., 90.), Jablonec–Ceské Budejovice 5-0 (Lafata 13., 35., 45. 11-esből, Vanek 77., Kocourek 90.), Sigma Olomouc–Teplice 3-0 (Ordos 7., Navratil 69., Prikryl 86.), FK Brno–Slovan Liberec 0-1 (Nezmar 52.), Mladá Boleslav–Sparta Praha 1-2 (Charmosta 63., ill. Kweuke 36., Sionko 65.).
04.18.: Slavia Praha–Slovácko.
A bajnokság élmezőnye: 1. Viktoria Plzen 58, 2. Sparta Praha 52, 3. Jalonec 47. A góllövőlista élmezőnye: David Lafata (Jablonec) 15 gólos, Tomas Pekhart (Jablonec) 13 gólos, Jan Rezek (Viktoria Plzen) és Michal Hubnik (Sigma) 11-11 gólos.
Dánia, Superliga, 25. forduló
04.16.: Esbjerg–Silkeborg 1-1 (Rieks 58., ill. Bech 83.).
04.17.: Horsens–SönderjyskE 1-1 (Aslam 18., ill. Kucukovic 80.), Randers–Lyngby 1-1 (Beckmann 65., ill. Aabech 80.), Nordsjaelland–FC Köbenhavn 1-3 (Mikkelsen 19., ill. N’Doye 29., 87., Claudemir 64.), FC Bröndby–AaB Aalborg 1-2 (Wass 65., ill. Rasmussen 14., Due 23.).
04.18.: Midtjylland–OB
A bajnokság élmezőnye: 1. FC Köbenhavn 64, 2. OB Odense 40, 3. Bröndby 36. A góllövőlista élmezőnye: Dame N’Doye (FCK) 18 gólos, César Santin (FCK) 15 gólos, Kim Aabech (Lyngby) 12 gólos.
Észak-Írország, JJB Sport Premiership, rájátszás, 2. forduló
04.16.: Glentoran–Linfield 1-2 (Fordyc 27., ill. Munster 86., Carvill 90.), Crusaders–Lisburn Distillery 4-1 (McKeown 3., Halliday 8., Dallas 56., Owens 62., ill. J. Hughes 90.), Portadown–Cliftonville 0-1 (McMullan 88. 11-esből)
A bajnokság állása: 1. Linfield 6, 2. Crusaders 3, 3. Cliftonville 3. A góllövőlista élmezőnye: Peter Thompson (Linfield) 21 gólos, Jordan Owens (Crusaders) 18 gólos, Dary Fordyce (Glentoran) és Stuart Dallas (Crusaders) 16-16 gólos.
Észtország, Meistriliga, 7. forduló
04.16.: Levadia Tallinn–Trans Narva 2-1 (Subbotin 10., Nahk 68. 11-esbő, ill. Bazjuin 82.), Sillamäe Kalev–Tammeka Tartu 2-3 (Paponov 10., Alekszejev 57., ill. Prosa 19., 47., Tamm 64.), Kuressaare–Kalju 0-1 (Alain Gutierrez 41.), Ajax Lansamäe–Viljandi 0-0, Paide–Flora Tallinn 1-2 (Tubarik 73., ill. Luts 49., Henri Anier 58.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Flora 17, 2. Sillamäe 14, 3. Levadia 14. A góllövőlista élmezőnye: Alekszej Alekszejev (Sillamäe) 8 gólos, Aleksandrs Cekulajevs (Trans) 7 gólos, Henri Anier (Flora) 5 gólos.
Feröer-szigetek, Vodafonedeildin, 2. forduló
04.16.: HB Tórshavn–07 Vestur 5-0 (Rubeksen 32., 90., Jón Poulsen 45., Benjaminsen 56., Samuelsen 79.)
04.17.: ÍF Fuglafjördur–EB/Streymur 0-4 (Anbjörn Hansen 15., 20., Alex dos Santos 61. 11-esből, Niclasen 82.), B36 Tórshavn–B71 Sandur 4-1 (Cieslewicz 8., 73., Skorini 11., Símun Jönsen 40., ill. Tijani Mohammed 48.), KÍ Klaksvik–B68 Tofta 3-1 (Heinesen 39., Madsen 53., Elttör 75., ill. Ibrahima Camara 81.)
A bajnokság állása: 1. KÍ 6, 2. B36 6, 3. EB/Streymur 6..
Finnország, Veikkausliga
A bajnokság április 28-án kezdődik.
Franciaország, Ligue 2, 31. forduló
04.15.: Ajaccio–Grenoble 1-0 (Poulard 82.), Chateauroux–Tours 3-0 (Baby 2., Haddad 6., Grange 90.), Evian TG–Istres 3-2 (Sagbo 12., Cláudio Cácapa 27., Barbosa 90., ill. Akrour 56., G. Coulibaly 78.), Laval–Nimes 1-0 (Lebouc 34.), Metz–Clermont Foot 3-3 (K. Koulibaly 33., Duhamel 45., 90., ill. Privat 36., Alessandrini 52., 79.), Nantes–Dijon 1-1 (Gakpé 90., ill. Ribas 21.), Reims–Boulougne 4-1 (Courtet 38., Fauré 883., Deaux 91., 93., ill. Thil 61.), Troyes–Angers 1-2 (Psaume 79., ill. Charbonnier 42., Diers 85.), Vannes–Sedan 0-3 (Fauverge 14., 17., Eudeline 43.).
04.18.: Le Mans–Le Havre.
A bajnokság élmezőnye: 1. Evian TG 52, 2. Ajaccio 50., 3. Dijon 48. A góllövőlista élmezőnye: Sebastian Ribas (Dijon) 19 gólos, Sloan Privat (Clermont) 18 gólos, Thorstein Helstad (Le Mans) 16 gólos.
Görögország, Super League, 30. forduló
04.17.: Atromitosz–Kavala 0-0, Xanthi–Arisz 1-2 (Sztahaszkisz 40., ill. Neto 26., Danilo Pereira 47.), Olympiakosz Pireusz–Larissza 6-0 (Djebbur 7., David Fuster 14., 17., Mellberg 62., Pantelics 65., Fetfacidisz 76.), Olympiakosz Volosz–Panathinaikosz 3-2 (Martin 24., 85., Breska 54., ill. Kacuranisz 56., Cissé 66.), AEK Athén–Iraklisz 0-0, Aszterasz Tripolisz–Panioniosz 3-1 (Ruén Pulido 7., 42., Ladakisz 44., ill. Galiciosz 87.), PAOK–Kerkira 2-0 (Ivics 8., Atanasziadisz 75.), Panszerraikosz–Ergotelisz 0-4 (Verpakovskis 5., Orfanosz 31., Budimir 73., Karelisz 84. 11-esből..
Az alapszakasz végeredménye
1 | Olympiakosz Pireusz | 30 | 24 | 1 | 5 | 65-18 | 73 |
2 | Panathinaikosz | 30 | 18 | 6 | 6 | 47-26 | 60 |
3 | AEK Athén | 30 | 15 | 5 | 10 | 46-37 | 50 |
4 | PAOK | 30 | 14 | 6 | 10 | 32-29 | 48 |
5 | Olympiakosz Volosz | 30 | 12 | 11 | 7 | 40-28 | 47 |
6 | Arisz | 30 | 13 | 6 | 11 | 29-29 | 45 |
7 | Kavala | 30 | 10 | 10 | 10 | 29-27 | 40 |
8 | Ergotelisz | 30 | 11 | 6 | 13 | 32-38 | 39 |
9 | Xanthi | 30 | 9 | 9 | 12 | 29-35 | 36 |
10 | Panioniosz | 30 | 8 | 11 | 11 | 25-35 | 35 |
11 | Iraklisz | 30 | 7 | 14 | 9 | 22-28 | 35 |
12 | Atromitosz | 30 | 7 | 13 | 10 | 30-34 | 34 |
13 | Kerkyra | 30 | 9 | 6 | 15 | 30-40 | 33 |
14 | Aszterasz Tripolisz | 30 | 7 | 10 | 13 | 21-29 | 31 |
15 | Larissa | 30 | 5 | 10 | 15 | 29-47 | 25 |
16 | Panserraikos | 30 | 6 | 6 | 18 | 22-48 | 24 |
A góllövőlista élmezőnye: Djibril Cissé (Panathinaikosz) 20 gólos, Kevin Mirallas (Olympiakosz) 14 gólos, David Fuster (Olympiakosz) 13 gólos.
A bajnokságot már korábban megnyerte az Olympiakosz, amelynek kapuját ezúttal már nem Megyeri Balázs, hanem Antonisz Nikopolidisz védte, de csak a 68. percig, ekkor állt be helyette Megyeri. A rájátszásban a másodiktól az ötödik helyezettek folytatják, oda-visszavágós körmérkőzéses tornán. A győztes a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat, a többiek az Európa Ligában indulnak. Az utolsó három, az Aszterasz, a Larissza és Kiss Zoltán csapata, a Panszerraikosz kiesett. Az egykori debreceni futballista az utolsó meccsen sem lépett pályára, végig a kispadon ült. Ott lesz viszont a playoffban, így már biztos kupainduló a Volsz, amelyben Szélesi Zoltán végig a pályán volt, Németh Krisztián a 84. percben állt be. A Volosz a végén kilenc emberrel játszó Panathinaikoszt győzte le.
Horvátország, 1. HNL, 25. forduló
04.16.: Sibenik–Zadar 2-0 (Aliszpahics 10, Kristo 79.), Osijek–NK Split 1-0 (Vidakovic 52.), Hajduk Split–Karlovac 2-3 (Vejic 11., Brkljaca 29., ill. Primorac 6., Stefancic 49., Husic 58.), Cibalia–Slaven Koprivnica 1-2 (Kresinger 52., ill. Benko 9., 54.), Istra Pula–Dinamo Zagreb 2-1 (Eliomar 2., Belle 38., ill. Beciraj 66.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Dinamo 61, 2. Hajduk 48, 3. Inter Zapresic 41. A góllövőlista élmezőnye: Ivan Krstanovic (NK Zagreb) 14 gólos, Ante Vukusic (Hajduk) 13 gólos, Mehmed Aliszpasics (Sibenik), Dino Kresinger (Cibalia) és Sammir (Dinamo) 10-10 gólos.
Izland, Úrsvalsdeild
A bajnokság május 1-én kezdődik.
Izrael, Ligat Ha’al, 30. forduló
04.16.: Maccabi Tel-Aviv–Hapoel Be’er Sheva 0-2 (Gavish 10., Revivo 87.), Ironi Kiryat–Beitar Jerusalem 0-1 (Moyal 4.), Hapoel Askelon–Asdod 4-1 (Goata 51., Abass 55., 90., Gazal 88., ill. Makriev 64.), Hapoel Haifa–Hapoel Petah–Tikva 3-2 (Ben Basat 35., Abu El-Nir 62., Maman 88., ill. Dayan 26., Tzarfati 83.), Hapoel Acre–Bnei Saknin 0-0, Hapoel Ramat Gan–Hapoel Tel-Aviv 1-2 (Shina 64., ill. Sahar 2., Badir 60.).
04.17.: Bnei Jehuda–Maccabi Petah–Tikva 2-0 (Zairi 5., Galván 52.), Maccabi Netanya–Maccabi Haifa 1-1 (Saba’a 67., ill. Hemed 56.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Maccabi Haifa 70, 2. Hapoel Tel-Aviv 65, 3. Maccabi Tel-Aviv 50. A góllövőlista élmezőnye: Eden Ben Basat (Hapoel Haifa) és Toto Tamuz (Hapoel Tel-Aviv) 17-17 gólos, Eliran Atar (Maccabi Tel-Aviv), Ben Sahar (Hapoel Tel-aviv) és Pedro Galván (Bnei) 15-15 gólos.
Kazahsztán, Premijer Liga, 7. forduló
04.16.: Vosztok–Ordabasi 0-4 (Asirbekov 17., Trajkovics 36. 11-esből, Tazimbetov 43., 78.), Atirau–Irtisz 1-0 (Alejnyikov 85.), Kairat–Lokomotiv 2-3 (T. Nuszerbajev 56. öngól, Koszttrub 72., ill. Zumaskalijev 18., T. Nuszerbajev 40., Bogavac 84.), Kaiszar–Tobol 0-3 (Bekrics 53., Gridi 59., 80.), Aktobe–Zsetiszu 1-1 (Liszenkov 90., ill. Klimavicius 60.), Sahtyor Karagandi–Taraz 3-0 (Vicius 24., Hiznyicsenko 61., K. Alijev 75.)
A bajnokság állása: 1. Zsetiszu 16, 2. Aktobe 16, 3. Lokomotiv 16. A gólövőlista élmezőnye: Marat Hajrullin 6 gólos, Tanat Nuszerbajev (Lokomotiv) 4 gólos.
Lengyelország, Ekstraklasa, 22. forduló
04.16.: Polonia Bytom–Polonia Warszawa 0-2 (Piatek 13., Golebiewski 89.), Lech Poznan–Legia Warszawa 1-0 (Rudnevs 83.), Widzew Lódz–Ruch Chorzów 0-0, Zaglebie Lubin–Jagellonia 0-2 (Kijanskas 42. 11-esből, Szeratics 64.).
04.17.: Arka Gdynia–Cracowia Kraków 3-0 (Kaczmarek 13. öngól, Labukas 15., Ivanovski 78.), Slask Wroclaw–Korona Kielce 0-1 (Stano 74.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Wisla 44, 2. Jagellonia 38, 3. Lechia 32. A góllövőlista élmezőnye: Andrzej Niedzielan (Korona) 10 gólos, Tomasz Frankowski (Jagellonia) és Artoms Rudnevs (Lech) 9-9 gólos.
Az egykori zalaegerszegi futballista, Artoms Rudnevs továbbra is nagyszerű formában a Lech Poznanban. A hétvégi fordulóban győztes gólt szerzett, a szezonban 20. meccsén már a kilencedik gólját szerezte. Még annyit a meccshez, a Stadion Miejskiben 36 240 néző volt!
Lettország, Virsliga, 4. forduló
04.16.: Skonto–FC Jürmala 0-1 (Danilovs 68.), FK Jürmala–Liepajas Metalurgs 0-5 (Solonicins 7., 90., Prohorenkovs 22., Kamess 29., Kavaliauskas 43.).
04.17.: Daugava Daugavpils–Jelgava 1-1 (Dudnyk 43., ill. Kozlovs 60.), Ventspils–Olimps/RFS 4-0 (Tukura 3., Savsenkovs 13., Isajevs 65. öngól, Martínez 78.).
A bajnokság állása: 1. Liepajas 12, 2. Daugava 10, 3. Ventspils 9. A góllövölista élmezőnye: Gennadijs Solonicins (Liepajas) 4 gólos.
Litvánia, A Lyga, 5. forduló
04.16.: Zalgiris–Banga 3-1 (Nagumanov 42., Matulevicius 72., 89., ill. Lipskis 85.), Süduva–Kruoja 1-2 (Beniusis 64., ill. V. Slavickas 21. öngól, G. Slavickas 74.).
04.17.: Atlantas–FBK Kaunas 2-0 (Rafael 53., Marozas 81.), Dainava–Mazeikiai 2-0 (Bujnickij 22., Birzinis 62. 11-esből), Siauliai–Tauras 1-0 (Raskov 84.), Ekranas–Klaipeda 2-2 (Varnas 48., 72., ill. Lukosius 55., Borusas 59.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Ekranas 13, 2. Suduva 12, 3. Zalgiris 12. A góllövőlista élmezőnye: Tadas Eliosius (Süduva) és Andrej Nagumanov (Zalgiris) 4-4 gólos.
Luxemburg, National Division, 22. forduló
04.16.: Fola Esch–Hamm Benfica 1-1, F91 Dudelange–Grevenmacher 0-3.
04.17.: Differdange–Jeunesse Canach 4-0, Wiltz–Pétange 2-1, UN Käerjéng–Jeunesse d’Esch 1-1, Swift Hesperange–Etzella Ettelbrück 4-2.
A bajnokság állása: 1. F91 Dudelange 52, 2. UN Käerjeng 37, 3. Differdange 37. A góllövbőlista élmezőnye: Szanel Ibrahimovics (Wiltz) 18 gólos, Romain Zewe (Käerjeng), Daniel de Mota (F91) 16-16 gólos.
Macedónia, Prva Liga, 26. forduló
04.16.: Turnovo-Teteksz 0-2 (Jovanovszki 36., Jakimovszki 68.), Napredok–Rabotnicski 0-5 Velikovszki 25., Todorovszki 44., 75., Petrovics 65., Gligorov 79.), Peliszter–Renova 0-5 Emini 3., Ali 28., 43., Emurlahu 38. Xhaferi 76.), Vardar–Metalurg 0-1 (Iljoszki 38.), FK Szkopje–Szkendija 2-2 (Kirovszki 16., 81. 11-esből, ill. Emini 45. 11-esből, 90.), a Szileksz–Bregalnica meccs elmaradt.
A bajnokság élmezőnye: Skendija 55, 2. Metalurg 50, 3. Renova 47. A góllövőlista élmezőnye: Hrisztijan Kirovszki (Szkopje) 15 gólos, Borcse Manevszki (Rabotnicski) 14 gólos.
Málta, Premier League, rájátszás, 7. forduló
04.16.: Tarxien Rainbows–Floriana 1-2 (Bueno 88., ill. Draganov 33., Bueno 47. 11-esből).
04.17.: Birkirkara–Hamrun Spartans 2-2 (Babatunde 13., Cilia 20., ill. Falzon 16., Marcelo Pereira 50.), Valletta–Marsaxlokk 1-0 (Briffa 52.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Valletta 39, 2. Floriana 27, 3. Birkirkara 25. A góllövőlista élmezőnye: Alfred Effiong (Marsaxlokk) 15 gólos, Terence Scerri (Valletta) 14 gólos.
Moldova, Divizia Nationala, 33. forduló
04.16.: Zimbru–Sheriff 1-0 (Siscin 90.), Olimpia–Sfintul Gheorghe 1-1 (Remezovszkij 74., ill. Pjatnyikov 43.), Iskra-Stal–Milsami Orhei 2-2 (Gorodetchi 35., Popovici 83. 11-esből, ill. Boghiu 41., Ionescu 90.), Rapid–Dacia 0-0, Academica UTM–Gagauziya 1-0 (Potirniche 75.), Dinamo Bender–Costuleni 0-1 (Lavrinovici 78.), Tiraspol–Nistru 1-0 (Nicolglo 47.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Dacia 73, 2. Sheriff 70, 3. Milsami-Orhei 62. A góllövőlista élmezőnye: Gheorghe Boghiu (Milsami) 19 gólos, Ghenadie Orbu (Dacia) 17 gólos, Mahai Cojusea (Gagauziya) 16 gólos.
Montenegro, T-Com 1. CFL, 26. forduló
04.16.: Mornar–Bar 1-1 (Mirovics 8., ill. Gacsevics 55.), Szutjeszka–Lovcsen 0-2 (Jablan 63., 87.), Buducsnoszt–Petrovac 1-1 (Vukovics 69., ill. Jovanovics 68.), Rudar–Decsics 2-0 (Lutovac 70., Useni 90.), Zeta–Mladoszt 1-0 (Dosljak 52.).
04.17.: Mogren–Grbalj 2-0 (Goran Jovanovics 6., Matics 8.)
A bajnokság élmezőnye: 1. Mogren 59, 2. Buducsnoszt 56, 3. Rudar 49. A góllövőlista élmezőnye: Bozso Markovics (Szutjeszka) és Ivan Vukovics (Buducsnoszt) 15-15 gólos.
Németország, Bundeliga 2, 30. forduló
04.16.: Energie Cottbus–MSV Duisburg 3-1 (Petersen 47., 70., Sörensen 51., ill. Yilmaz 88.), Hertha BSC–Osnabrück 4-0 (Lasogga 37., 56., A. Ramos 41., 89.).
04.17.: Greuther Fürth–Paderborn 2-0 (Kaplan 57., Haas 86.), Arminia Bielefeld–RW Oberhausen 3-3 (Heidinger 50., Tadic 56., 90., ill. Terranova 12., König 55., Kaya 58. 11-esből), Alemannia Aachen–Ergebirge Aue 1-5 (Stieber 11., ill. Kern 17., 77., Hensel 71., Ramaj 73., Hochscheidt 76.).
04.18.: Karlsruhe–Augsburg.
A bajnokság élmezőnye: 1. Hertha 65, 2. Augsburg 58, 3. Bochum 55. A góllövőlista élmezőnye: Nils Petersen (Energie) 23 gólos, Benjamin Auer (Alemannia) 17 gólos, Sascha Mölders (FSV) 15 gólos.
Hiába szerzett az Alemannia Aachenben, a 11. percben vezetést Stieber Zoltán, az Ertgebirge Aue a második félidőben hat perc alatt négy gólt szerzett és 5-1-re kiütötte ellenfelét. Stieber a múlt heti Duisburggal vívott meccs után az Auának is betalált, de az Aachen ezzel együtt is a 10. helyre csúszott vissza.
Norvégia, Elitserien, 4. forduló
04.16.: Start–Viking 4-0 (Hoff 3., Aarst 34., 39., Kleiven 77.)
04.17.: Sogndal–Tromsö 0-0, Strömsgodset–Sarpsborg 5-2 (Aas 25., 30., Konradsen 39., O. Kamara 78., 89., ill. Hoas 53., Matland 56.), Odd Grenland–Aalesund 2-2 (F. Johnsen 58., 87., ill. Phillips 24., P. Larsnen 81.), Molde–Stabaek 3-2 (Angan 32., Diouf 45., Thioune 71., V. Gunnarsson 70., 75.), Valerenga–Lilleström 1-1 (boakye 81., ill. Knudtzon 53.).
04.18.: Fredrikstad–Rosenborg.
A bajnokság élmezőnye: 1. Start 9, 2. Stromsgödset 9, 3. Tromsö 8. A góllövőlista élmezőnye: Anthony Ujah (Lilleström) 5 gólos, Rade Prica (Rosenborg) 4 gólos.
Az SK Brannban Korcsmár Zsolt végig a pályán volt.
Olaszország, Serie B, 36. forduló
04.16.: Cittadella–AlbinoLeffe 0-4 (Gross 40., Torri 42., 57., Regonesi 45.), Atalanta–Empoli 1-2 (Doni 75. 11-esből, ill. Mchedlidze 16., Soriano 29.), Vicenza–Modena 1-1 (Abbruscato 90., ill. Gilioli 51.), Frosinone–Padova 1-1 (Masucci 11., ill. Rabito 90.), Novara–Piacenza 2-2 (Rubino 10., Motta 47., ill. Bianchi 25., Guzmán 49.), Grosseto–Siena 0-1 (Del Grosso 36.), Portosummaga–Triestina 1-2 (Memushaj 47., ill. Marchi 7., Godeas 50.), Sassuolo–Varese 1-1 (Claiton 90. öngól, ill. Claiton 75.).
04.17.: Ascoli–Pescara 1-0 (Romeo 74.).
04.18.: Torino–Reggina.
A bajnokság élmezőnye: 1. Sieana 72, 2. Atalanta 70, 3. Novara 60. A góllövőlista élmezőnye: Daniele Cacia (Piacenza) és Federico Piovaccari (Cittadella) 17-17 gólos.
Megint nyert az Ascoli és Feczesin Róbert megint kezdő volt. A magyar csatár a 78. percben jött le a pályáról, csapata ezzel a győzelemmel megint ellépet a biztos kieső helyről.
Oroszország, Premijer Liga, 5. forduló
04.16.: Krilja Szovjetov–FK Krasznodar 0-0, Kubany Krasznodar–FK Rosztov 2-0 (L. Traoré 9., Zelao 35.), Terek Groznij–Dinamo Moszkva 0-0.
04.17.: Amkar Perm–Zenit 1-3 (Mihajov 90., ill. Jonov 20., Danny 24., Buharov 80.), Lokomotiv Moszkvav–FK Volga 1-0 (Ozdojev 82.), CSZKA Moszkva–Rubin Kazany 2-0 (M. González 27., Doumbia 49.), Anzsi Mahacskala–Szpartak Moszkva 2-1 (Holenda 29., Angbwa 75., ill. Kombarov 6.).
04.18.: Szpartak Nalcsik–Tom Tomszk.
A bajnokság élmezőnye: 1. CSZKA Moszkva 10, 2. Zenit 10, 3. FK Volga 9. A góllövőlista élmezőnye: Danko Lazovics (Zenit) 3 gólos.
A Zenitben Huszti Szabolcs kezdő volt, az 59. percben cserélték le. Az FK Volga magyarját, Gaál Miklóst nem nevezték a meccsre.
Örményország, Premijer Liga, rájátszás, 5. forduló
04.16.: Impulsz–Bananc 1-0 (A. Petroszjan 22.), Gandzaszar–Mika 1-0 (Marsavela 5.)
04.17.: Ulisszesz–Ararat 3-0 (D. Grigorjan 31., A. Grigorjan 48., Nranjan 76.), Pjunyik–Sirak 1-0 (Manucsarjan 17.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Ulisszesz 13, 2. Gandzaszar 11, 3. Pjunyik 10. A góllövőlista élmezőnye: Georgi Kraszovszki (Ulisszesz) 3 gólos.
Portugália, Liga Zon Sagres, 27. forduló
04.16.: Olhanense–Pacos de Ferreira 0-0, Vitória Guimaraes–Marítimo 2-0 (Rui Miguel 55., Renan 85.).
04.17.: Rio Ave–Naval 1-0 (Milhazes 13.), Uniao de Leiria–Portimonense 0-1 (Pedro Silva 63.), Benfica–Beira-Mar 2-1 (Sidnei 54., Jara 71., ill. Yartey 90.), Porto–Sporting CP 3-2 (Falcao 26., 50., Walter 87., ill. André Santos 11, M. Fernández 88.).
04.18.: Nacional–Sporting Braga.
A bajnokság élmezőnye: 1. Porto 77, 2. Benfica 58, 3. Sporting Braga 43. A góllövőlista élmezőnye: Hulk (Porto) 22 gólos, Joao Tomás (Rio Ave) 15 gólos, Falcao (Porto) 14 gólos.
Románia, Liga 1, 27. forduló
04.16.: Otelul Galati–Dinamo Bucuresti 3-3 (Antal 31., Giurgiu 52., Pena 54., ill. C. Munteanu 36., Tucudean 86., Grigore 90.), Pandurii–Astra Ploiesti 1-0 (Voiculet 84.), Sportul Studentesc–Steaua 1-2 (Irimia 65., ill. M. Oliveira 80., 86.).
04.17.: Tirgu Mures–Vitoria Branesti 4-0 (Rus 29., Didi 37., Ruiz 45., Bar 76. öngól), Brasov–CFR Cluj 2-2 (Ilyés 64., Distefano 80. 11-esből, ill. E. Koné 17., Rada 78.), Rapid Bucuresti-FC Timisoara 3-2 (Bozsovics 11., Roman 33, Pancu 60., ill. I. Zicu 18., Alexa 85.).
04.18.: Universitatea Cluj–Universitatea Craiova, Vaslui–Gaz Metan
A bajnokság élmezőnye: 1. Otelul 53, 2. FC Timisoara 52, 3. Vaslui 48. A góllövőlista élmezőnye: Alin Zicu (Timisoara) 17 gólos, Bogdan Stancu (Steaua) 13 gólos, Eric de Oliveira (Gaz Metan) 12 gólos.
San Marino, Campionato Dilettanti, 22. forduló
04.16.: Cosmos–Faetano 0-3 (Gulu 38., Maccagmo 75., Viroli 83.), Cailungo–Pennarossa 3-0 (Rosti 28., 86., Calla 90.), Juvenes/Dogana–La Fiorita 4-4 (Bacciocchi 28., Baldelli 44., 58., Vannucci 70., ill. Zafferani 37., Monac 55., 63., 79.).
04.17.: Virtus–Tre Fiori 4-1 (Rossitto 3., hirsch 47., 63., Bucci 61., ill. Giunta 87.), Folgore/Falciano–Murata 0-5 (Gatti 15., De Sousa 28., 44., 58., Casadei 46.), Tre Penne–Libertas 0-1 (Zennaro 63.), Domagnano–San Giovanni 0-2 (Duarte 77., Ugolini 87.).
Az alapszakasz végeredménye
A | |||||||
1 | Pennarossa | 20 | 13 | 3 | 4 | 31-15 | 42 |
2 | La Fiorita | 20 | 10 | 6 | 4 | 44-28 | 36 |
3 | Cosmos | 20 | 11 | 3 | 6 | 22-22 | 36 |
4 | Juvenes / Dogana | 20 | 8 | 5 | 7 | 37-31 | 29 |
5 | Faetano | 20 | 7 | 3 | 10 | 30-33 | 24 |
6 | Fiorentino | 20 | 5 | 4 | 11 | 22-37 | 19 |
7 | Cailungo | 20 | 2 | 4 | 14 | 17-40 | 10 |
B | |||||||
1 | Tre Fiori | 21 | 11 | 6 | 4 | 41-26 | 39 |
2 | Libertas | 21 | 10 | 7 | 4 | 26-13 | 37 |
3 | Tre Penne | 21 | 10 | 6 | 5 | 32-19 | 36 |
4 | Murata | 21 | 9 | 8 | 4 | 34-19 | 35 |
5 | Virtus | 21 | 8 | 6 | 7 | 32-32 | 30 |
6 | San Giovanni | 21 | 9 | 2 | 10 | 29-34 | 29 |
7 | Folgore / Falciano | 21 | 3 | 4 | 14 | 21-44 | 13 |
8 | Domagnano | 21 | 0 | 9 | 12 | 17-42 | 9 |
A góllövőlista élmezőnye: Marco Fantini (Juvenes/Dogana), José Hirsch (Virtus), Alessandro Giunta (Tre Fiori) 12-12 gólos.
Skócia, Premier League, Elmaradt mérkőzések
04.16.: Rangers–St. Mirren 2-1 (Papac 33., Whittaker 52. 11-esből, ill. McGregor 38.), Inverness–Heart’s 1-1 (Doran 6., ill. Elliott 53.).
04.17.: Hibernian–Hamilton 1-2 (Sodje 66., ill. Chambers 9., L. Miller 34. öngól).
A bajnokság állása: 1. Rangers 77, 2. Celtic 76, 3. Heart’s 61. A góllövőlista élmezőnye: Kenny Miller (Rangers) 21 gólos, Gary Hooper (Celtic) és Conor Sammon (Kilmarnock) 15-15 gólos
Kupa, elődöntő
04.16.: Motherwell–St. Johnstone 3-0 (Craigan 5., J. Murphy 14., Sutton 39.)
04.17.: Aberdeen–Celtic 0-4 (Mulgrew 49., Ledley 57., Commons 63. 11-esből, Maloney 84.)
A döntőt május 21-én a Motherwell és a Celtic vívja. A bajnokin a Heart’-ban Balogh János kispados volt.
Spanyolország Segunda División, 34. forduló
04.16.: Granada–Numancia 2-0 (Alex Geijo 18., Collantes 90.), Huesca–Gimnastic 1-1 (Molinero 26., Eloy 60.), Real Betis–Cartagena 5-0 (Jorge Molina 21. 11-esből, 79., 84., Rubén Castro 50., Emaná 71.), Ponferradina–Rayo Vallecano 0-1 (Armenteros 84.), Las Palmas–Salamanca 2-1 (Ruymán 18., Javi Guerrero 85., ill. Juanpa Bravo 16.), Girona–Elche 2-2 (Despotovics 55., 66., ill. Mantecón 76., Rodolfo Bodipo 90.).
04.17.: Alcorcón–Tenerife 3-2 (Quini 45., 11-esből, 85., Jeremy 78., ill. Nino 42, Iriome 54.), Albacete–Celta Vigo 0-1 (David Rodrigeuz 5.), Villarreal II–Cordóba 0-3 (Richi 43., Callejón 51., Charles 75.), Real Valladolid–Deportivo Xerez 2-1 (Nauzet 65., Javi Guerra 89., ill. Lombán 54.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Real Betis 66, 2. Rayo Vallecano 66., 3. Celta Vigo 59. A góllövőlista élmezőnye: Soriano (Barcelona II) 24 gólos, Alex Geijo (Granada) 23 gólos, Javi Guerra (Valladolid) és Quini (Alcorcón) 20-20 gólos..
Svédország, Allsvenskan, 3. forduló
04.16.: Halmstad–GAIS Göteborg 0-2 (Wanderson 78., 8..), Mjällby–Kalmar 1-0 (El Kabir 74.).
04.17.: Syrianska–Häcken 1-5 (Ijeh 60., ill. Arkivuo 10., Ranégie 16., 41., 47., Chibuike 73.), Elfsborg–AIK 2-2 (Hult 33., Elm 64., ill. Mohameb Bangoura 24., 31.), Trelleborg–Norrköping 1-2 (Pode 55., ill. Friberg 54., Falk-Olander 85.).
04.18.: IFK Göteborg–Helsingborg, Örebro–Gefle.
A bajnokság állása: 1. Malmö 9, 2. Häcken 6, 3. GAIS 6. A góllövőlista élmezőnye: Mattias Ranégie (Häcken) 4 gólos.
Svájc, AXPO Superleague, 27. forduló
04.16.: Young Boys–Bellinzona 4-0 (El Dzsemal 23., Farnerud 32., 56., Mayuka 64.), Sion–FC Zürich 0-2 (Nikci 81., Alphonse 86.).
04.17.: FC Basel–Grasshoppers 2-2 (Frei 58., Abraham 69., ill. Pavlovic 9., Calla 12.), Neuchatel–Luzern 2-1 (Almerares 36., 71., ill. Renggli 7.), Thun–St. Gallen 0-0.
A bajnokság élmezőnye: 1. Basel 57, 2. Zürich 52, 3. Young Boys 45. A góllövőlista élmezőnye: Alexander Frei (Basel) 18 gólos, Mauro Listrinelli (Bellinzona) és Henri N’Tsama (Young Boys) 11-11 gólos.
Vanczák Vilmos végig a pályán volt a Sionban.
Szerbia, Jelen Superliga, 22. forduló
04.16.: Metalac–Crvena Zvezda 0-1 (Mikics 80.), OFK Beograd–Borac Csacsak 2-1 (Milics 40., Trivunovics 82. 11-esből, ill. Damjanovics 76.), Sevojno–Smederovo 2-1 (Lukics 59. öngól, Ademovics 80., ill. Cseran 21. 11-esből), Javor Ivanjicsa–BSK Borcsa 0-0, Hajduk Kula–Szpartak Subotica 1-0 (Zsivanovics 78.), Indjija–Rad 1-1 (B. Jovanovics 87., ill. Sztanojevics 15.), Csukaricski–Jagodina 1-3 (D. Kovacsevics 17., ill. Djilas 42., 90., Novkovics 60.), Partizan–Vojvodina 0-1 (Oumaru 77.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Partizan 56, 2. Crvena Zvezda 56, 3. Vojvodina 53. A góllövőlista élmezőnye: Ivica Ilijev (Partizan) 10 gólos, Radoszlav Petrovics (Partizan) 9 gólos.
Szlovákia, Corgon Liga, 26. forduló
04.16.: Dubnica–Spartak Trnava 1-0 (Kuzma 6.), Zlaté Moravce–Tatran Presov 2-3 (Hruska 26., Bicak 88., ill. Majernik 56. öngól, Katona 66, Meszaros 70.), Kosice–Ruzomberok 0-2 (Blazic 55., Hoferica 90.), Zilina–Nitra 2-0 (Majtán 18., Gergel 25.), Slovan Bratislava–Dukla Banska Bystrica 3-1 (Sebo 42., 83., Guédé 68.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Senica 51, 2. Zilina 49, 3. Slovan 47. A góllövőlista élmezőnye: Ondrej Smetana (Senica) 14 gólos, Filip Sebo (Slovan) 13 gólos, Tomás Majtán (Zilina) és Tomas Oravec (Zilina) 11 gólos.
Szlovénia, Prva Liga Telekom, 28. forduló
04.16.: Primorje–Koper 1-1 (Simon Zivec 43., Djukics 90.), Nafta–Gorica 1-4 (matjasec 90., ill. Plut 11., 28., 32., Arcon 23.), Rudar–Olimpija 1-3 (Arnel Mujakovic 44., ill. Lovrecic 26., Besic 45., Cipot 86. öngól).
04.17.: Triglav–Maribor 1-2 (Jelar 28., ill. Mezga 23., Beric 73.).
A bajnokság élmezőnye: 1. Maribor 59, 2. Domzale 52, 3. Koper 47. A góllövőlista élmezőnye: Milan Osterc (Koper) és Marcos Tavares (Maribor) 12-12 gólos, Joze Benko (Nafta), 11 gólos.
Törökország, Sportoto Süper Lig, 29. forduló
04.16.: Ankaragücü–Bucaspor 5-3 (Murat Duruer 18., 51., Vittek 56. 11-esből, Metin Akan 86., Özgür Cek 90., ill. Jebrin 30., Erkan Taskiran 45., Bahtiyaroglu 59.), Karabükspor–Istanbul BB 0-2 (Holosko 13., Tum 55.), Fenerbahce–Gaziantepspor 1-0 (Andre Santos 90.).
04.17.: Sivasspor–Kasimpasa 1-1 (Erman Kilic 90., ill. Gökhan Gülec 83.), Kayserispor–Konyaspor 1-3 (Sismanoglu 90., ill. Robak 86., Grajciar 90., Ali Dere 91.), Antalyaspor–Eskisehirspor 2-2 (Zituni 25., Necati Ates 66. 11-esből, ill. Batuhan Karadeniz 42., Sezer Öztürk 85.), Trabzonspor–Bursaspor 1-0 (Burak Yilmaz 45.).
04.18.: Manisaspor–Galatasaray.
A bajnokság élmezőnye: 1. Trabzonspor 69, 2. Fenerbahce 67, 3. Bursaspor 52. A góllövőlista élmezőnye: Alex (Fenerbahce) 19 gólos, Mahamadou Niang (Fenerbahce) és Burak Yilmaz (Trabzonspor) 15-15 gólos.
Ukrajna, Premijer Liga, 25. forduló
04.15.: Obolon–Karpati 1-1 (Lozinszkij 33. 11-esből, ill. Zenjov 51.)
04.16.: Ilicsivec–Volin 2-2 (Jarosenko 38., Pjukanics 90., ill. Piscsur 8., Butko 85.), Vorszkla–Krivbasz 3-0 (Kicuta 46. öngól, Bezus 70. Oszipenko 83.), Metaliszt–Arszenal Kijev 2-1 (Olejnyik 13., 24., ill. Mazilu 58.).
04.17.: Tavrija–Sahtar Donyeck 1-2 (Gomjenyuk 69., ill. Jádson 12. 11-esből, Fernandinho 90.), Dnyipro–Szevasztopol 2-2 (Nazarenko 30., 54. 11-esből, ill. Szalhij 38., Ferencsak 49.), Metalurh Donyeck–Metalurh Zaporizsja 0-1 (Piszockij 54.).
04.18.: Dinamo Kijev–Zorja.
A bajnokság élmezőnye: 1. Sahtar 64, 2. Metaliszt 50, 3. Dinamo 50. A góllövőlista élmezőnye: Evhen Seleznyov (Dnyipro) 15 gólos, Issy Idahor (Tavrija) és Marko Devics (Metaliszt) 11-11 gólos.
Wales, Premier League, rájátszás, 30. forduló
04.15.: Airbus UK–Bala Town 1-1 (Sheridan 12., ill. M. Conolly 87.), Haverfordwest–Aberystwyth 1-3 (N. Thomas 78., ill. Finselbach 29., 54., Stott 61.), Prestatyn Town–The New Saints 0-2 (Holmes 5., Sharp 6.).
04.16.: Bangor City–Llanelli 2-5 (S. Edwards 2., L. Davies 79., ill. Moses 37., K. Thomas 47., J. Bowen 60., R. Griffiths 68., 71.), Carmarthen Town–Newtown 2-1 (Hicks 58., Palmer 60., ill. Bailey 90.), Port Talbot Town–Neath Athletic 1-2 (L. Bowen 34., ill. Fowler 10., C. Hughes 78.)
A bajnokság élmezőnye: 1. The New Saints 65, 2. Bangor City 61, 3. Neath Athletic 54. A góllövőlista élmezőnye: Rhys Griffiths (Llanelli) 22 gólos, Lee Trundle (Neath) és Matthew Williams (TNS) 17-17 gólos.
Argentína, Primera Divisón, Clausura, 10. forduló
04.16.: Quilmes–Newell’s Old Boys 3-1 (Romeo 22., 85., Cauterucci 61., ill. Sperdutti 26.), San Lorenzo–Lanús 1-1 (Mesenguéz 52., ill. Goltz 68.), Racing Club–Independiente 2-0 (Hauche 43., Gutiérrez 86.), All Boys–Huracán 3-1 (Fabbiano 12., 19., Gigliotti 51. 11-esből).
04.17.: Godoy Cruz–Argentinos Juniors 1-0 (Villar 2.), Olimpo–Estudiantes 2-2 (Galván 30., Bareiro 63., ill. Mosset (55. öngól, G. Fernández 59.), Boca Juniors–Tigre 3-3 (Colazo 42., Riquelme 45., C. Rodríguez 77., ill. Stracqualursi 21., 35., 69.), Colón–Vélez Sarsfield 1-1 (Moreno y Fabianesi 65., ill. S. Domínguez 90.).
04.18.: Gimnasia La Plata–River Plate 0-0.
04.19.: Banfield–Arsenal.
A bajnokság élmezőnye: 1. River Plate 19, 2. Vélez 18, 3. Olimpo 17. A góllövőlista élmezőnye: Denis Stracqualursi (Tigre) 9 gólos, Javier Cámpora (Huracán) 7 gólos, Teofilo Gutiérrez (Racing) 6 gólos..
Major Soccer League, 5. hét
04.16.: Philadelphia Union–Seattle Sounders 1-1 (Ruiz 32., ill. Á. Fernández 90.).
04.17.: Toronto–DC United 0-3 (Pontius 5., 73., C. Davies 10.), Vancouver Whitecaps–Chivas USA 0-0, Columbus Crew–Sporting Kansas City 1-0 (Rogers 53.), New York Red Bull–San Jose Earthquakes 3-0 (Rodgers 2., 15., Henry 87.), Chicago Fire–Los Angeles Galaxy 1-2 (Oduro 89., Barrett 42., O. González 72.).
04.18.: Portland Timbers–Dallas 3-2 (Jewsbury 13. Cooper 35., Wallace 56., ill. D. Ferreira 83., Shea 86.), Houston Dynamo–New England Revolution 1-0 (Freeman 86.).
A bajnokság élmezőnye: Kelet: 1. Philadelphia 10, 2. New York 8, 3. Houston 8. Nyugat: Real Salt Lake 12, 2. Los Angeles 12, 3. Colorado 9. A góllövőlista élmezőnye: Charlie Davies (DC United) 5 gólos.