Rómában lehet bajnok a Milan
Ha pontot szerez szombaton az AS Roma vendégeként az AC Milan az olasz labdarúgó-bajnokság 36. fordulójában, bebiztosítja története 18. elsőségét.
Nem lesz egyszerű, az AS Roma még versenyben van az utolsó Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért, így mindenképpen motiváltan fognak pályára lépni. Ráadásul a két legfőbb riválisa, a Lazio és az Udinese éppen egymással találkozik, így Tottiék egy győzelemmel az egyiket mindenképpen, de döntetlennel akár mindkettőt megelőznék. Az mindenképpen a milánóiak mellett szól, hogy a hazaiaknál eltiltás miatt nem játszhat sem Daniele De Rossi, sem Simone Perrotta, azaz a Roma középpályás sora erősen tartalékos lesz.
Az AC Milan akkor is bajnok lehet, ha vereséget szenved, amennyiben a címvédő Internazionale nem nyer a vendég Fiorentina ellen vasárnap. A döntetlen pedig azért elég a Milannak, mert akkor az Inter már csak beérheti pontszámban, viszont ebben az esetben az egymás elleni meccsmérleg a Milannak kedvez.
A magyarok csapatai közül a Rudolf Gergelyt eltiltás miatt nélkülöző Bari Palermóba látogat, a Laczkó Zsoltot és Koman Vladimirt foglalkoztató, még éppen bennmaradást érő helyen álló Sampdoria a városi rivális Genoa vendége lesz, míg Vass Ádám csapata, az utolsó előtti Brescia a Cataniát fogadja.
Serie A, 36. forduló
szombat:
Palermo-Bari 18 ó
AS Roma-AC Milan 20:45
vasárnap:
Bologna-Parma 15
Brescia-Catania 15
Cagliari-Cesena 15
Internazionale-Fiorentina 15
Lecce-SSC Napoli 15
Udinese-SS Lazio 15
Genoa-Sampdoria 20:45
hétfő:
Juventus-Chievo 20:45