Ibrahimovic Milánóban marad
Zlatan Ibrahimovic, az AC Milan légiósa bejelentette, hogy a következő idényben is az olasz bajnokcsapatban futballozik majd.
„Azt gondolom, hogy a csapatom komoly lépést tett előre” - nyilatkozta a La Gazzetta dello Sportnak a svéd csatár, aki 21 góllal járult hozzá a piros-feketék sikeréhez.
Ibrahimovic kitért volt együttese, a spanyol FC Barcelona elképesztő sikersorozatára:
„Már többször megmondtam, hogy ők nyerik meg a Bajnokok Ligáját. A Barca a világ legjobb csapata, így azután nincs abban semmi meglepő, hogy győzött. Ami engem illet, azért jöttem el onnan, mert nem éreztem jól magam. Ilyenkor nincs mit tenni, menni kell.”
Ibrahimovic korábban a Juventusban, majd a másik milánói sztárcsapatban, az Internazionaléban szerepelt, ahonnan tavalyelőtt nyáron került a spanyol klubhoz. Barcelonában nem igazán tudott alkalmazkodni Josep Guardiola csapatának játékstílusához, ugyanakkor 42 meccsen 22 gólt lőtt a katalán együttesben. A támadó tavaly augusztusban egy évre kölcsönbe került a milánói alakulathoz. Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke akkor azt mondta, hogy a játékos a kölcsönidény után 24 millió euró fejében végleg a miénk lesz.