Gera a Serie A-ban is szívesen játszana
Gera Zoltán Anglia mellett Olaszországban, Juhász Roland pedig Angliában vagy Németországban játszana szívesen, s menedzserük, Filipovic Vladan ennek megfelelően próbál csapatot találni a két válogatott labdarúgónak. A játékosügynök a DigiSport péntek reggeli műsorában Gerával kapcsolatban elmondta, hogy a súlyos sérülésével kapcsolatos hírek nem igazak, a sajtóban már korábban megjelent lehetséges új csapat, a West Bromvich Albion csak az egyik a komoly érdeklődők közül.
„Nem tudom azt mondani, hogy a West Bromvich az első helyen áll a kérők sorában, de az biztos, hogy Zoli szempontjából nagyon fontos, hogy olyan csapathoz kerüljön, amelyiknél az edző bízik benne, és tudjuk, hogy ott van Roy Hodgson, akivel nagyon jó szezonjuk volt egy éve a Fulhamnél - mondta a menedzser, utalva arra, hogy Gera Európa Liga-döntőt játszott a Fulhammel. - Ugyanakkor vannak más csapatok, komoly csapatok is, akik érdeklődnek, s szerintem egy-két héten belül eldől, hogy hova igazol.”
Filipovic azt is megjegyezte, hogy nincs kitűzött határidő az igazolással kapcsolatban, de nagyon szeretnék a lehető leghamarabb megtalálni az új csapatot, hogy Gera elkezdhesse a felkészülést.
„Szerintem, bármelyik bajnokság megfelelne neki, mert ő olyan típusú játékos, aki mindenhol tudna játszani, de amikor beszélgettünk elmondta, hogy Olaszországban szívesen játszana" - hangsúlyozta a szakember.
Filipovic képviseli a magyar válogatottnál szintén alapembernek számító Laczkó Zsoltot és Juhász Rolandot is. Előbbiről úgy vélekedett, hogy minden bizonnyal marad az olasz Sampdoriánál, mely ugyan kiesett az élvonalból, de nagy csapat, s egyértelmű elvárás, hogy azonnal visszajusson a Serie A-ba. A bal oldalon védőként és középpályásként is bevethető futballista télen igazolt Genovába, s a Sampnál a utolsó 11 meccsen mindig játszott. Juhász Roland helyzete nem egyszerű, mert átigazolása elé a belga Anderlecht mindig akadályt gördített, Filipovic azonban abban bízik, hogy most könnyebb dolguk lehet:
„Rolandnál az elmúlt egy-két évben mindig történtek olyan dolgok, melyek miatt 90 százalékban nem rajtunk múlott az üzlet, a csapata mindig kitalált valamit. Most lehet, pont azért, mert nem tudták megnyerni a bajnokságot, csak a harmadikok lettek, kicsit könnyebb lesz a dolgunk, de nem lehet tudni. Mindesetre többször elmondta nekem, hogy két országban, Németországban és Angliában játszana szívesen, amit megértettem, és dolgozom rajta.”