![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Gasperini lesz az Internazionale új edzője
Gian Piero Gasperini lesz az Internazionale labdarúgócsapatának új vezetőedzője, ezt a klub várhatóan péntek késő délután jelenti be hivatalosan. A Genoa korábbi trénere azután lett a poszt elsőszámú várományosa, hogy a Chelsea megszerezte a Portótól a portugál Andre Villas-Boast, Fabio Capellót pedig nem sikerült elcsábítani az angol válogatott éléről.
Gasperini 2007-ben juttatta az élvonalba a Genoát, majd 2009-ben az Európa Ligában indulhatott az együttessel, miután ötödik helyen zárt a bajnokságban. A szakembert tavaly novemberben menesztették a kikötővárosiaktól.
Gasperini Leonardót váltja majd a kispadon, akit tavaly decemberben neveztek ki azt követően, hogy a gyenge eredmények nyomán elküldték a spanyol Rafa Benítezt. A 41 éves brazil irányításával a milánói alakulat végül a városi rivális, és idén bajnokká avanzsált AC Milan mögött másodikként fejezte be a pontvadászatot, a várt nemzetközi siker azonban Leonardo vezetésével is elmaradt, a kék-feketék címvédőként a negyeddöntőben búcsúztak a Bajnokok Ligájától.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)