Albert Flórián Ferencváros díszpolgára lett
A Ferencváros díszpolgára címet vehette át pénteken a 70 éves Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás futballista. A IX. kerületi kitüntetések átadó ünnepségén a Nemzet Sportolójának Bácskai János polgármester nyújtotta át az elismerést.
Albert Flórián 17 évesen mutatkozott be az NB I-ben, a Ferencváros - az egyetlen klub, amelyben játszott és amelyhez aktív pályafutását befejezve is hű maradt - a Diósgyőr ellen az ő két góljával győzött. Összesen 537 mérkőzést játszott az FTC-ben és 383 gólt szerzett, négyszer nyert magyar bajnokságot és egyszer kupát, amellett tagja volt a VVK-t 1965-ben elhódító együttesnek.
1959. június 18-án volt először válogatott, összesen 75-ször szerepelt a legjobbak között. Az 1962-es chilei, valamint az 1966-os angliai világbajnokságon is szerepelt. Összesen háromszor volt magyar gólkirály, 1966-ban és 1967-ben választották itthon az év labdarúgójának. Tagja volt az 1960-as olimpián bronzérmet szerzett magyar válogatottnak és az 1964-es madridi Eb-n szintén harmadik helyezést elért együttesnek. Pályafutásának legnagyobb elismeréseként 1967-ben - eddig egyetlen magyarként - elnyerte a France Football Aranylabdáját. Az 1974-ben történt visszavonulása óta is a Fradiban dolgozik, a klub örökös bajnoka, 2001 óta az FTC tiszteletbeli elnöke.
A magyar labdarúgás élő legendája 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozata kitüntetésben részesült, 2004-ben megkapta a Nemzet Sportolója címet. 2007-ben szülőfaluja, Hercegszántó első díszpolgára lett, 2010-ben Budapesten avatták a főváros díszpolgárává. 2007. december 21-től az ő nevét viseli a Ferencváros Üllői úti stadionja, 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a magyar labdarúgás területén végzett példa értékű sportolói és edzői tevékenysége, életpályája elismeréseként.