Nyolc év után juthat NB II.-es az MK-döntőbe
Nyolc év után juthat ismét másodosztályú csapat a labdarúgó Magyar Kupa döntőjébe, ha az MTK Budapest kiejti az elődöntőben a Videotont. A fővárosi együttes, amely a Honvéd 2004-es bravúrját ismételheti meg, magabiztosan vezeti az NB II. Nyugati csoportját, így magabiztosan várhatja a szerdai, első meccset, bár a hétvégén döntetlent játszott egyik üldözőjével, a Gyirmóttal. A tavaly döntős székesfehérváriak egy elvesztett rangadóval a hátuk mögött lépnek pályára a Hidegkuti Stadionban, vasárnap egygólos vereséget szenvedtek a Debrecentől, így minimálisra csökkent az esélyük a bajnoki címvédésre, hátrányuk 12 pontra nőtt tíz fordulóval az OTP Bank Liga vége előtt.
A másik párharcban az Újpest próbálhatja megszakítani a Debrecen veretlenségi sorozatát, amely minden sorozatra érvényes ebben a szezonban. A DVSC hazai pályán tíz bajnoki meccséből kilencszer nyert, s csupán a Budapest Honvéddal játszott döntetlent.
A visszavágókat április 10-11-én rendezik.
Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzések
Szerda:
MTK Budapest (NB II.)–Videoton FC 17:00
DVSC-TEVA–Újpest FC 19:15