Az AS Roma nyáron Amerikába utazik
Az AS Roma nyáron bemutatkozik az Egyesült Államokban, a futballklub amerikai tulajdonosai így indítják el a csapat Olaszországon kívüli márkanevének megteremtését. A Luis Enrique csapata július 22. és 28. között Chicagóban, Bostonban és New Yorkban játszik barátságos mérkőzést.
„Francesco Totti kapitány és társai bemutatkozni mennek az Egyesült Államokba azzal a céllal, hogy reklámozzák az óceán túloldalán kevéssé ismert csapatot” - írta az olasz sajtó.
Thomas DiBenedetto olasz származású bostoni üzletember és társai tavaly vették meg az egyesület 60 százalékát az UniCredit Banktól. A Rosella Sensit az elnöki székben váltó DiBenedetto kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy a sportteljesítményen túl üzletet is vár a csapattól, és az elsősorban saját városi szurkolótáborától követett Romát - a Juventus, az Internazionale és a Milan példájára - nemzetközi márkanévvé kívánja tenni. Ezt szolgálja az amerikai túra, melynek fénypontja Bostonban a Liverpool elleni találkozó lesz.
A Roma nemrég hat évre szóló szerződést kötött a Walt Disneyvel, a világ legnagyobb szórakoztatóipari vállalkozásával. A megállapodás része, hogy a fővárosiak edzőtáborának helyszíne a floridai Orlandóban lesz, a Disney sportkomplexumában. A Roma az első európai csapat, melyet a Disney szponzorál.