Allegri állás lehet a tét Udinében
A nemrég még ünnepelt Massimiliano Allegri vezetőedző állása lehet a tét az AC Milan hétvégi mérkőzésén, amikor a csapat az Udineséhez látogat az olasz futballbajnokság 4. fordulójában.
A 2011-ben bajnok, a legutóbbi szezonban ezüstérmes piros-feketék alaposan meggyengültek a nyáron, arra azonban talán senki sem számított, hogy az első három bajnoki meccséből kettőt - a Sampdoria és az Atalanta ellen - hazai pályán elveszít az együttes, s a Bajnokok Ligája-nyitányán csak gólnélküli döntetlenre lesz képes a vendég Anderlecht ellen.
"El lehet képzelni, mi van most, ha azt mondom, hogy tavaly, amikor még négy ponttal vezettük a bajnokságot, már többen a lehetséges menesztésemről beszéltek" - érzékeltette jelenlegi helyzetét Allegri.
A csapatával eddigi négy tétmeccsén háromszor rúgott gól nélkül zárt Allegri állását biztosan csak egy győzelem mentheti meg, s ebben segítségére lehet, hogy az olasz válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmes Ricardo Montolivo sérülése után visszatérhet. A rivális Udinese ellen ugyanakkor egyáltalán nem lesz egyszerű megszereznie a három pontot a Milannak, még úgy sem, hogy a legutóbb harmadik helyen végzett udineiek a nyáron ugyancsak megváltak legjobbjaiktól és szintén szenvednek a bajnokságban (1 pont, 17. hely).
A címvédő Juventusnál nincsenek ilyen problémák, Antonio Conte vezetőedző tízhónapos eltiltása sem vetette vissza az együttest, mely százszázalékos mérleggel vezeti a bajnokságot. A torinóiak szerdán a Bajnokok Ligájában is bizonyítottak, 0-2-es hátrányból felállva mentettek pontot a címvédő Chelsea otthonában. A Juve a bajnokságban 42 meccse veretlen, s az esélyek alapján nem valószínű, hogy szombaton szakadna meg ez a sorozat, amikor a Chievo vendégeskedik Torinóban.
A három meccs után szintén hibátlan mérleggel álló Napoli Cataniába utazik, a Lazio pedig Tőzsér Dániel csapatát, a Genoát fogadja, míg a Sampdoria - mely egypontos büntetése miatt áll nyolc ponttal - a Torinót látja vendégül.
Serie A, 4. forduló:
Szombat:
Parma-Fiorentina 18 ó
Juventus-Chievo 20:45
Vasárnap:
Sampdoria-Torino 12:30 ó
Atalanta-Palermo 15
Bologna-Pescara 15
Cagliari-AS Roma 15
Catania-Napoli 15
Internazionale-Siena 15
Udinese-AC Milan 15
Lazio-Genoa 20:45
Az állás:
1. Juventus 3 9-2 9 pont
2. Napoli 3 8-2 9
3. Lazio 3 7-1 9
4. Sampdoria 3 6-3 8
5. Internazionale 3 6-3 6
6. Fiorentina 3 5-3 6
7. AS Roma 3 7-6 4
8. Catania 3 5-6 4
9. Torino 3 3-2 3
10. AC Milan 3 3-3 3
11. Genoa 3 5-6 3
12. Chievo 3 3-5 3
Parma 3 3-5 3
14. Bologna 3 4-7 3
15. Atalanta 3 2-2 2
16. Cagliari 3 2-4 2
17. Udinese 3 4-8 1
18. Palermo 3 1-7 1
19. Pescara 3 2-9 0
20. Siena 3 3-4 -4
A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont büntetésből levonva.