A Bundesliga címvédője a rekorderhez utazik
A címvédő Borussia Dortmund a múlt hétvégén rekordot felállító Eintracht Frankfurt vendége lesz a német futballbajnokság hétközi 5. fordulójában.
A Borussia több mint egy év, és 31 veretlenül megvívott meccs után múlt szombaton kikapott Hamburgban, ezzel visszacsúszott a negyedik helyre. A Frankfurt ugyanakkor - még pénteken - nyert Nürnbergben, ezzel a Bundesliga történetének első olyan csapata lett, amely újoncként győzni tudott az első négy bajnoki találkozóján.
A története legjobb bajnoki rajtját produkáló, és hétmeccses győzelmi sorozatot maga mögött tudó Bayern München a középmezőnybe tartozó Wolfsburgot fogadja kedden, míg a Stieber Zoltánt is foglalkoztató újonc Greuther Fürth a Fortuna Düsseldorfot látja vendégül.
Az előző fordulóban gólt szerző Szalai Ádám ezúttal a Schalke stadionjában küzdhet együttesével, az FSV Mainzzal a három pontért, míg a szezont remek formában kezdő, eltiltása után visszatérő Huszti Szabolcs a Nürnberg ellen segítheti a hazai környezetben szereplő Hannovert.
A vasárnap Brémában végig a cserepadon ülő Hajnal Tamás és csapata, a 17. helyen álló VfB Stuttgart szerdán a 16. Hoffenheimet fogadja.
Bundesliga, 5. forduló:
Kedd:
Bayern München-VfL Wolfsburg 20 ó
Eintracht Frankfurt-Borussia Dortmund 20
Greuther Fürth-Fortuna Düsseldorf 20
FC Schalke 04-FSV Mainz 05 20
Szerda:
FC Augsburg-Bayer Leverkusen 20 ó
SC Freiburg-Werder Bremen 20
Hannover 96-1. FC Nürnberg 20
Borussia Mönchengladbach-Hamburger SV 20
VfB Stuttgart-1899 Hoffenheim 20
Az állás:
1. Bayern München 4 14-2 12 pont
2. Eintracht Frankfurt 4 11-4 12
3. Hannover 96 4 10-7 7
4. Borussia Dortmund 4 8-5 7
5. FC Schalke 04 4 7-5 7
6. 1. FC Nürnberg 4 6-5 7
7. Fortuna Düsseldorf 4 2-0 6
8. SC Freiburg 4 6-6 5
9. Bor. Mönchengladbach 4 5-5 5
10. VfL Wolfsburg 4 2-5 5
11. Werder Bremen 4 7-7 4
12. FSV Mainz 05 4 4-5 4
13. Bayer Leverkusen 4 4-6 4
14. SpVgg Greuther Fürth 4 2-6 4
15. Hamburger SV 4 5-8 3
16. 1899 Hoffenheim 4 7-12 3
17. VfB Stuttgart 4 3-9 2
18. FC Augsburg 4 1-7 1