Nehéz meccs előtt az NB I. címvédője
Az élcsoport csapatai közül a papírforma alapján a címvédő, jelenleg harmadik Debrecennek lehet a legnehezebb dolga a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában, melyben Kondás Elemér együttese a Szombathelyi Haladást fogadja.
A legutóbbi szezonban veretlenül győztes DVSC felemásan kezdte a bajnokságot, az első nyolc meccséből kettőt elveszített. Legutóbb a múlt héten maradt pont nélkül, méghozzá óriási meglepetésre az újonc Egerrel szemben, így szombaton mindenképpen javítania kell.
A szombathelyiek ellen ugyanakkor még hazai pályán sem tűnik egyszerűnek a hajdúságiak dolga, a rivális ugyanis jó formában érkezik majd Debrecenbe. A Haladás múlt pénteken az addig veretlen MTK-t 3-0-ra legyőzte a bajnokságban, majd szerdán a Ferencvárost 2-0-val kiejtette a Magyar Kupából. Utóbbi mérkőzésen ráadásul idegenben játszott.
Az éllovas Győr a 12. Pápát, a második helyen álló MTK a sereghajtó Siófokot látja vendégül, a negyedik Budapest Honvéd pedig az utolsó előtti Kecskeméthez látogat.
Az Európa Ligában érdekelt Videoton a kilencedik Paks otthonában próbálhatja meg feledtetni szurkolóival a Győrtől elszenvedett vereséget. Paulo Sousa vezetőedző nem számíthat Torghelle Sándorra, akit múlt vasárnapi kiállítása és szövegelése miatt a magyar szövetség fegyelmi bizottsága három meccsre eltiltott.
A 9. forduló programja:
Péntek:
Győri ETO FC-Lombard Pápa Termál FC 17 ó, vezeti: Andó-Szabó
MTK Budapest-FGSZ Siófok 19 ó, v.: Bognár
Szombat:
Kecskeméti TE-Budapest Honvéd 14 ó, v.: Veizer
DVSC-TEVA - Szombathelyi Haladás 16 ó, v.: Iványi
Kaposvári Rákóczi-Egri FC 16 ó, v.: Fábián
MVM Paks-Videoton FC 18:30 ó, v.: Szabó
Vasárnap:
Ferencváros-Diósgyőri VTK 16:30 ó, v.: Becséri
PMFC-Matias - Újpest FC 18:30 ó, v.: Solymosi
A tabella:
1. Győri ETO FC 8 6 1 1 17- 9 19 pont
2. MTK Budapest 8 5 2 1 13- 7 17
3. DVSC-TEVA 8 5 1 2 14- 7 16
4. Budapest Honvéd 8 5 1 2 16-13 16
5. Videoton FC 8 4 2 2 9- 6 14
6. Diósgyőri VTK 8 4 2 2 7- 7 14
7. Szombathelyi Haladás 8 3 2 3 14- 9 11
8. Ferencváros 8 2 4 2 10- 9 10
9. MVM Paks 8 2 3 3 13-12 9
10. PMFC-Matias 8 2 3 3 8- 9 9
Újpest FC 8 2 3 3 8- 9 9
12. Lombard Pápa Termál FC 8 2 2 4 8-11 8
13. Egri FC 8 2 2 4 8-13 8
14. Kaposvári Rákóczi 8 2 2 4 9-15 8
15. Kecskeméti TE 8 1 2 5 8-15 5
16. FGSZ Siófok 8 - 2 6 6-17 2