Benítez a bajnok ellen mutatkozik be
Nehezebb bemutatkozás nem is várhatna Rafael Benítezre, a Chelsea megbízott vezetőedzőjére, aki szerdai kinevezése után vasárnap a címvédő Manchester City ellen szerepel a Premier League 13. fordulójában.
A spanyol szakember közel kétévnyi munkanélküliség után vállalta el a BL-címvédő londoni gárda irányítását, miután - a Juventustól elszenvedett BL-vereség miatt - menesztették elődjét, Roberto Di Matteót. Mióta Benítez hat év közös munka után 2010 májusában távozott az FC Liverpooltól, sok minden megváltozott a Premier League-ben, többek között az is, hogy az aktuális rivális Manchester City meghatározó erő lett.
A címvédő és első City úgy lép pályára a Stamford Bridge-en, hogy négy pont az előnye a harmadik Chelsea-vel szemben, és egyedüliként a mezőnyben még mindig veretlen - a tavalyi szezonban egyébként éppen a londoniak otthonában szenvedte el első vereségét.
A második Manchester United az utolsó Queens Park Rangerst látja vendégül a hétvégi fordulóban, míg a szombat délutáni nyitómérkőzésen az idény meglepetéscsapata, a Gera Zoltánt is foglalkoztató, jelenleg negyedik West Bromwich Albion három győzelemmel a háta mögött Sunderlandbe látogat.
Premier League, 13. forduló:
Szombat:
Sunderland-West Bromwich Albion 13.45
Everton-Norwich City 16.00
Manchester United-Queens Park Rangers 16.00
Stoke City-Fulham 16.00
Wigan Athletic-Reading 16.00
Aston Villa-Arsenal 18.30
Vasárnap:
Swansea City-FC Liverpool 14.30
Southampton-Newcastle United 16.00
Chelsea-Manchester City 17.00
Tottenham Hotspur-West Ham United 17.00
Az állás:
1. Manchester City 12 25-10 28 pont
2. Manchester United 12 29-17 27
3. Chelsea 12 24-13 24
4. West Bromwich Albion 12 19-13 23
5. Everton 12 22-16 20
6. Arsenal 12 23-13 19
7. West Ham United 12 15-12 19
8. Tottenham Hotspur 12 20-21 17
9. Fulham 12 25-22 16
10. Swansea City 12 18-16 16
11. FC Liverpool 12 17-16 15
12. Newcastle United 12 13-17 14
13. Norwich City 12 9-18 14
14. Stoke City 12 10-11 13
15. Sunderland 11 10-12 12
16. Wigan Athletic 12 12-21 11
17. Reading 11 14-19 9
18. Aston Villa 12 10-22 9
19. Southampton 12 18-30 8
20. Queens Park Rangers 12 9-23 4