Átadták az első vb-stadiont
Átadták Brazíliában az első olyan stadiont, mely a 2014-es labdarúgó-világbajnokság helyszíne lesz. A Brazília észak-keleti részén fekvő Fortalezában található Castelao Arenát 518,6 millió realból (53,7 milliárd forint) újították fel, s az átalakítások után 67 000 néző befogadására alkalmas.
A vasárnapi megnyitón részt vett az ország köztársasági elnöke, Dilma Rousseff, aki arról beszélt, hogy az új stadion, illetve a Corinthians vasárnap szerzett klubvilágbajnoki címe azt bizonyítja, hogy Brazília a pályán és azon kívül is a sportág nagyhatalmai közé tartozik.
A Castelao Stadion hat világbajnoki meccsnek ad otthont 2014-ben, többek között a brazil csapat egyik csoportmérkőzésének, illetve az egyik negyeddöntőnek is. A jövő évi Konföderációs Kupán pedig három találkozót rendeznek majd benne.
A nemzetközi szövetség (FIFA) eredetileg december végét szabta meg határidőként a Konföderációs Kupa stadionjainak átadására, ám addig a fortalezai létesítmény mellett csak a Belo Horizontéban található Mineirót (december 21.) nyitják meg. A FIFA a munkálatok elhúzódása miatt ugyanakkor már korábban jelezte, hogy jövő márciusra módosítja a határidőt.