Ötvenhét nap után rúgták ki az edzőt
Mindössze ötvenhét napig volt az angol labdarúgó másodosztályban szereplő Blackburn Rovers vezetőedzője Henning Berg. A bajnokság 17. helyén szerénykedő, korábban élvonalbeli csapat csütörtökön jelentette be, hogy a norvég szakvezetőt, valamint három segítőjét azonnali hatállyal meneszti.
A 43 éves Berg - aki a klub védőjeként 1995-ben bajnok lett - eredeti szerződése három évre szólt, de most alig két hónap után távozni kényszerült.
Amikor október 31-én kinevezték, még ötödik volt az együttes, most viszont csak a 17. a 24 csapatos második vonalban. Berggel tíz mérkőzés alatt csak egyszer nyert a csapat, az utolsó hat összecsapásából pedig ötször kikapott.