Del Bosque a vb után távozik
Vicente del Bosque a jövő évi, brazíliai világbajnokság után távozik a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A Marca című napilap pénteken idézte a 62 éves szakembert, aki azt mondta, a lépés független attól, hogy a világ- és Európa-bajnok együttes hogyan szerepel majd a tornán.
"Kapitányként a vb lesz az utolsó feladatom. Azután talán reprezentációs munkákon keresztül maradok kapcsolatban a szövetséggel" - mondta a Marca szerint az argentin Télam hírügynökségnek del Bosque.
Korábban Angel Villar, a spanyol sportági szövetség elnöke többször is úgy nyilatkozott, hogy mindenképpen szeretné meghosszabbítani a mester 2014-ben lejáró szerződését.
A Real Madrid korábbi játékosa és edzője 2008-ban, a megnyert Eb után vette át a csapat irányítását Luis Aragonéstől. Vezetésével a spanyolok 2010-ben történetük során először vb-t nyertek, majd tavaly sikerült a címvédés is a kontinensviadalon. Del Bosque alatt 70 mérkőzéséből 58-at megnyert a válogatott.