A Puskás Akadémia győzött Kecskeméten
A Puskás Akadémia Szakály Dénes két góljával győzött Kecskeméten a labdarúgó OTP Bank Liga 30., utolsó fordulójának szombati mérkőzésén.
A két csapat nyugodtan játszhatott, mert a Kecskemét az eredménytől függetlenül szinte biztos, hogy az első tízben végez, a Puskás Akadémia pedig már biztosította helyét az első osztályban a következő idényre is.
A Kecskemét kezdte jobban a mérkőzést, több gólveszélyes támadást vezettek csatárai, majd Balázs emelésével a vezetést is megszerezte. A vendégek egyenlítő góljánál Szakály távoli lövését a fiatal Verebélyi bevédte, tíz perc múlva a játékvezető Vukasovicot kiállította.
A második félidőben az emberelőnyben futballozó Puskás Akadémia fölényben játszott, és a 83. percben Szakály góljával a vezetést, egyben a győzelmet is megszerezte.
OTP Bank Liga, 30. (utolsó) forduló:
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Puskás Akadémia 1-2 (1-1)
Kecskemét, 1684 néző, v: Farkas Ádám
gólszerzők: Balázs Zs. (15.) illetve Szakály D. (35. 83.)
kiállítva: Vukasovic (45.)
sárga lap: Farkas (14.) illetve Vaszicsku (12.)
Kecskemét: Verebélyis – Burics, Gyagya, Varga R., Farkas Á. – Vukasovic, Patvaros, Eninful - Szécsi, Balázs (Pekár 79.) – Pavicevic (Gréczi 70.)
Puskás Akadémia:
Somodi - Szélesi, Vaszicsku (Szekeres 52.), Tamás, Fabio - Tóth II B., Nagy Zs. – Denkovic (Tóth I. B. 73.), Szakály D., Berki (Bertus a szünetben) - Németh E.