Gizella
9 °C
14 °C

Ranieri vezeti a görögöket a magyarok ellen az Eb-selejtezőn

2014.07.25. 14:02

A várakozásoknak megfelelően Claudio Ranieri lett a brazíliai világbajnokságon nyolcaddöntős, a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő görög labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.

 A 62 éves olasz szakember pénteken írta alá két évre szóló szerződését, görög lapértesülések szerint évente 800 ezer eurót (247millió forintot) keres majd.

Ranieri elődje, Fernando Santos saját kérésére távozott posztjáról a vb után, mert klubcsapatot szeretne irányítani. A portugál tréner 2010-ben, a német Otto Rehhageltől vette át a posztot, s a 2012-es lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokságon a negyeddöntőig jutott a görögökkel.

Ranieri elmondta, elsőszámú célja, hogy a csapattal kijusson a 2016-os franciaországi Európa-bajnokságra. A görögök a magyarok mellett a románokkal, a finnekkel az északírekkel és a feröerikkel szerepelnek majd azonos csoportban. (MTI)