Sao Paulóból igazolt védőt a Barcelona
Az FC Barcelona labdarúgócsapata mindenben megegyezett a brazil Sao Paulóval a védő Douglas Pereira szerződtetéséről. A katalán klub szerdai tájékoztatása szerint a 24 éves hátvédet 4 millió euróért vásárolják meg, s öt évre szóló szerződést kötnek vele.
Pereira a hét végén érkezik meg Barcelonába, ahol átesik a kötelező orvosi vizsgálaton, s ez után írja alá szerződését.
A spanyol együttes a nyáron többek között az uruguayi Luis Suarezt és a horvát Ivan Rakiticet szerződtette, s elképzelhető, hogy hosszú ideig Pereira lesz a csapat utolsó szerzeménye, miután a nemzetközi szövetség a következő két átigazolási szezonból kizárta a klubot. (MTI)