Klinsmann nem akarta bírálni az MLS-t
Jürgen Klinsmann, az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya kijelentette: nem állt szándékában sem bírálni, sem pedig lealacsonyítani az észak-amerikai profiligát azzal, hogy azt mondta, szerinte Clint Dempsey és Michael Bradley nagy hibát követett el, amikor Európából az MLS-be igazolt.
A német szakvezető ezzel Don Garbernek, az MLS vezetőjének szerdai éles bírálatára reflektált.
Klinsmann hangsúlyozta: ő egyszerűen csak azt akarta mondani, hogy szívesen látná a legjobb amerikai játékosokat Európa csúcsbajnokságaiban, hogy ott készüljenek fel a következő, 2018-as világbajnokságra.
Hozzátette: nagyon örül annak, hogy az Egyesült Államokban egyre népszerűbb a sportág, az emberek egyre többet foglalkoznak a labdarúgással, és az MLS is évről évre fejlődik.
Garber nem csak a Tottenhamből Seattle-be került Dempsey, illetve az AS Romától a Toronto FC-hez igazolt Bradley ügyét hozta fel. Szerinte a nyári, brazíliai vb-n a 32 éves Landon Donovannek - minden idők leggólerősebb amerikai futballistájának - helye lett volna a csapatban, és nem érdemeire tekintettel, hanem azért, mert remek formában volt. Klinsmann utóbbi felvetésre - legalábbis egyelőre - nem reagált.
Az amerikai csapat a vb-n csoportjában a későbbi világbajnok németek mögött a második helyen végzett, a nyolcaddöntőben pedig hosszabbítás után 2-1-re kapott ki a belgáktól.