A görög futballszövetség még hisz Ranieriben
Görög Labdarúgó Szövetség megerősítette, hogy továbbra is jó az együttműködés Claudio Ranieri szövetségi kapitánnyal.
"Nincs gond az együttműködésben. Semmi sem igaz abból, amit ezzel kapcsolatban mondtak vagy írtak a sajtóban, vagy szóbeszédben terjedt" - szögezte le hétfőn közleményben a HFF azokra a médiainformációkra reagálva, melyek a bizalom meggyengüléséről szóltak.
A 63 éves olasz edzőnek, aki monacói menesztése után, mindössze négy hónapja vette át a görög válogatott irányítását, nem sikerült a rajt: csapata kétszer kikapott, egyszer pedig döntetlent játszott az Eb-selejtezőkön. A románoktól és az északírektől hazai pályán szenvedett 1-0-s, illetve 2-0-s vereséget, közötte pedig 1-1-re végzett Finnországban, ezzel az utolsóelőtti, azaz ötödik a magyar csoportban.
A HFF hangsúlyozta: "Ranieri továbbra is keményen és szisztematikusan dolgozik azért, hogy a válogatott kijusson a 2016-os Európa-bajnokságra, és pályára léphessen Franciaországban".
Ezzel együtt a szövetség megbízta a korábbi csapatkapitányt, Jorgosz Karaguniszt, hogy legyen segítségére az edzőnek a játékosokkal való hatékonyabb kapcsolattartásban.
A hivatalban lévő szakvezető egyébként maga is meglepődött az eredménytelenségen: "Tudtam, hogy nehéz lesz, de őszintén szólva, nem ilyen rajtra számítottam. - fogalmazott a NERIT televízióban. - Azt akarom, hogy a játékosaim úgy lépjenek pályára, hogy mindent beleadnak és felszántják a gyepet" - tette hozzá.
Az F csoportban az északírek vezetnek 9 ponttal, őket a románok (7), majd a finnek és a magyarok (4-4) követik. Az egypontos görögöknél csak a mindhárom eddigi mérkőzésükön vesztes feröeriek állnak rosszabbul.
A selejtezős csoportokból az első kettő közvetlenül kijut a 2016-os Eb-re, s ugyancsak ott lehet a franciaországi tornán a legjobb harmadik. A többi harmadik helyezett pótselejtezőt játszik.