![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A Malmö-edző veszi át a dán válogatottat
A norvég Aage Hareide lesz a dán labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya - írja az MTI a dán szövetség csütörtöki tájékoztatása alapján.
A 62 éves Hareide Morten Olsent váltja, aki 2000 óta irányította a dán együttest, de a svédek ellen sikertelenül megvívott Európa-bajnoki pótselejtezős párharc után bejelentette lemondását.
Hareide a svéd Malmö kispadját hagyja ott, csapata kedden, a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában 8-0-ra kikapott a Real Madrid vendégeként. A norvég szakemberrel kétéves szerződést kötöttek a dánok, de a megállapodás tartalmaz további két évre szóló hosszabbítási opciót.
Hareide célként a 2018-as oroszországi világbajnokságra való kijutást jelölte meg.
A játékosként 50-szeres válogatott tréner 2003 és 2008 között a norvég válogatottat irányította, de volt vezetőedző a Rosenborgnál és a Bröndbynél is. A Malmö 2014 januárjában szerződtette, s az együttes azóta egy bajnoki címet nyert, valamint kétszer szerepelt a BL csoportkörében.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Jött a problémás Lakáj, akit mintha az orvos írt volna fel a csapat nyavalyáira
Jimmy Butler levezényelte az NBA történetének egyik legnagyobb fordítását.
február 9., 09:10
- Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait
A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.
február 9., 07:37
- Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben
A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.
február 9., 08:36
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!
Vannak, akik már most látják a jövőt.
február 8., 20:04
- Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni
A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.
február 9., 07:04
- Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához
Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.
február 8., 20:48
- Sport
Mbappé góljával tartott otthon egy pontot a Real Madrid a csúcsderbin
Carlo Ancelotti csapatára kedden újabb nagy kihívás vár a Bajnokok Ligájában.
február 8., 23:17
- Sport
Aranyérmet nyert a magyar négyes rövidpályás gyorskorcsolya váltóban
A magyar küldöttség ezzel már négy éremnél jár a georgiai tornán.
39 perce
- Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott
A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.
február 9., 08:12
- Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.
február 8., 18:24
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Mindeközben
Kim Kardashian olyan szűk ruhát vett fel, hogy nemhogy járni, de levegőt venni is alig tudott benne
tegnap, 10:00
- Sport
Már nincs B opció, csak a győzelem ér olimpiai kvótát női hokisainknak
Az egyetlen út a házigazda németeken vezet Milánóba. A magyar válogatottban többen is életük meccsére készülnek.
február 9., 10:08
- Sport
Akkora lesgóllal győzött a Manchester United, hogy még az edzőjük is elismerte!
Hihetetlen, nincs VAR az FA-kupa ezen szakaszában.
február 8., 07:03
- Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában
Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.
február 8., 19:08
- Sport
Hatalmas baleset miatt intették le Molnár Martin versenyét a közel-keleti F4-ben
A piros zászló nagy lehetőségtől fosztotta meg a tehetséges magyar versenyzőt.
február 8., 17:28
- Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni
A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.
február 8., 17:06
- Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!
Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.
február 8., 10:51
- Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását
A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.
február 8., 13:12
- Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában
A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.
február 8., 15:13
- Sport
A 25. perctől emberhátrányban játszott, mégis szerzett egy pontot a Szpari az NB I-ben
Nagy volt a csontzene Nyíregyházán.
február 8., 16:51