Ferencváros-Győr 5-2

2003.03.15. 20:32
A Győr a második félidő elején kétgólos hátrányt ledolgozva egyenlített, de mindössze fél percig örülhettek, mert a Fradi könnyedén játszva is gólokat tudott elérni, akár nagyobb is lehetett volna a különbség a két csapat között.
A szerdai debreceni kisiklás után mindenképpen javítani szeretett volna a Ferencváros a Győr ellenében. Ennek szellemében is kezdte a meccset a hazai csapat, és az első negyedóra végén Tököli szenzációs gólt lőtt. (Egy perccel korábban pedig hatalmas bravúrral hárított Sebők.) Lipcseitől kapott labdát, és ugyan kisodródott - szinte a vonalról - a ballal a léc alá bombázott.

A Fradi támadásban maradt, Kriston szabályos gólját nem adta meg Kiss Béla les címén, ám még csak ki sem bosszankodhatta magát a publikum, amikor Lipcsei szögletére nagyszerűen érkezett Bognár, és védhetetlenül bólintott a kapuba.

A szünet előtt kevéssel aztán váratlanul szépített a Győr. Bajevski vitte el a labdát kellett mellett, lövését Szűcs nem tudta hárítani. A fordulás után még váratlanabb győri találat született, miután Dragóner hibázott a tizenhatos vonalán - nem érte el a labdát -, ami így Szanyó elé került, aki tizenkét méterről bal külsővel a kapuba tekert.

Egy percig sem örülhetett azonban a vendégcsapat, hiszen Penksa iramodott meg a jobb szélen, pompás beadása után Leandro jó ütemben érkezett, és négy méterről a kapuba fejelt.

A Fradi ezek után könnyedén játszott, mégis növelni volt képes előnyét. Kriston lapos beadására Sebők rosszul vetődött ki, és a labdát Tököli elé ütötte, akinek hat méterről csak be kellett passzolni a labdát az üres kapuba.

Az ötödik találat formás akció után születet, Kapic ívelt a büntetőterületen belülre, Lipcsei visszafejelte a labdát, az érkező Kellernek még arra is volt ideje, hogy átvegye, majd a vetődő Sebők mellett a hálóba helyezett.

Varga Zoltán tehát vereséggel tért vissza az Üllői útra, és szerinte az volt a vereség elsődleges oka, hogy teljesen felesleges gólt kaptak azok után, hogy kiegyenlítettek.



  • Hírek
  • Hírek