Majomnak öltöznek, ha a csapatról van szó
Túl erős lenne azt állítani, hogy amit Afrikában szurkolás címén művelnek, az nem szurkolás, úgyhogy maradjunk annyiban: nekünk, európai drukkereknek ez nem szurkolás. Biztosan nagy buli lehet színes ruhákban, tetőtől-talpig kifestve parádézni a malambói stadion környékén, de ez inkább melegfelvonulásra emlékeztet, mint futballeseményre. Ettől még összeszedtünk egy nagyon csinos galériát az Egyenlítői-Guineában és Gabonban önfeledten szórakozó fiatalokról.
Nem vagyunk teljesen tájékozatlanok, láttunk már komoly ultracsoportokról készült felvételeket a fekete kontinensről, de ez itt most a legnagyobb tornájuk, ami itt történik, az alapján ítélkezünk.
Fotó: Thomas Mukoya
A telt házas Egyenlítői-Guinea-Líbia nyitómeccsen még reménykedtünk, hogy valami változni fog, de eddig összességében csalódnunk kellett. Bármi történjék a pályán, a nézőtéren semmi nem változik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy van egy fesztiválszerű alapzaj, ami a legkevésbé sem hasonlít szurkolásra. Ez az alapzaj akkor sem változik, ha valamelyik csapat mondjuk gólt rúg. Nem lesz halkabb, de hangosabb sem. Őrjöngő tömeget, a kerítéshez lerohanó, székeken átugráló fanatikusokat akarunk látni. Akkor kapcsoljunk át az argentin bajnokságra? Nem fogunk, inkább szebbé akarjuk tenni az egész világot.
A vuvuzelát sem szerettük, pedig tudtuk, hogy ez a dél-afrikai kultúra része. Belőlünk viszont az európai futballdrukker szól, aki elsősorban azért megy ki meccsre, hogy azt nézze, ami a pályán történik és üvöltsön, ha a csapata gólt szerez.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
