Mágikus állatok harcolnak az Afrika-kupán

A sportújságírók többsége rémisztően fél a szóismétlésektől (lásd még Esterházy Péter luzitánjait), főleg, ha egy szó olyan menthetetlenül kötőjeles, mint a Zöld-foki-szigetek. Az afrikai futballról írva ezt simán ki lehetne kerülni, mert a csapatok ragadványneve nemcsak, az, hogy a saját nyelvükön azt mondjuk válogatott, (vesd össze: Nationalelf, selecao), hanem mágikus erőt remélve, tudva legtöbbször magukra aggatnak egy-egy állatnevet is. Így egy meccsbeszámoló simán kezdődhetne így is: az Elefántok eltaposták a Sivatagi rókákat. Aki kapásból nem tudná, annak fordítok: Elefántcsontpart legyőzte Algériát.
 
 

Elefántcsonpart elefántozása kézenfekvő, de az Afrika-kupa többi résztvevőjénél nem ilyen egyszerű felfedezni a kapcsolatot a ragadványnév és az ország között, de az mindenképpen előny, ha valaki tisztában van Afrika állatvilágával. Sokszor azonban nem is a zoológia a döntő. A neveket legtöbbször a megfélemlítés miatt választották. A csapatok egy-egy méltóságteljes, tekintélyt parancsoló, egyben-másban szuper képességekkel rendelkező állattól vélik nyerni az erejüket. Az már más kérdés, hogy az ellenfél is ugyanezt teszi, és körülbelül ott vagyunk, ahol a régi kungfuiskolák: a darustílussal le lehet győzni a tigrist?

Darunak pont nem nevezi magát egyik ország sem, pedig ha Nigéria ragaszkodna hozzá, simán lehetne az, mert a feketenyakú koronásdaru a nemzeti madárfaj, de hát a zöld mezes Nigéria Afrika Ferencvárosa, így játékosai nem lehetnek mások, mint sasok, sőt Szuper Sasok. A sas kétségkívül népszerű állat, még két másik Afrika-kupás ország is annak tulajdonítja magát. Mali csak szimplán sas, de annyira komolyan az, hogy még a futballszövetség címerében is szerepel a ragadozó madár.

Ahogy Nigériánál, náluk is egy futball-labdát tart a karmai között a totemsas. Bizonyára azt akarják ezzel sugallni, hogy minden labdára lecsapnak, és megragadnak minden lehetőséget. A tunéziai öntudatot nem nagyon rombolta le, hogy őseiket a sasjelkép alatt szintén előszeretettel vonuló rómaik szétverték a pun háborúkban, így most minden további nélkül, mint karthagói sasok feszítenek a válogatott futballmeccseken. A ragadozó madár vonalat viszi Togo is, de ott a kevésbé királyi héját választották kabalának.

Természetesen az állatok királyát is választania kellett valakinek. Marokkó probálkozása azonban meglehetősen gyenge, az Atlasz oroszlánjainak nevezik magukat, de hiába riogatnak, Marokkóban az utolsó berberoroszlánt 1922-ben kilőtték, így legfeljebb az állatkertekben sajátíthatták el a játékosok az oroszlánüvöltést és félelemkeltést. A Kongói Köztársaság területén legalább még találni néhány oroszlánt, így jogos a névhasználat, aki olvasott Kittenberger Kálmánt, annak le se kell fordítani a szuahéli szimba szót.

Azt már nehezebb elképzelni, hogy az oroszlánhoz képest zsákmányállatok neveit viselő csapatok mivel is akarnak erőt sugározni magukról. Legfeljebb az tudjuk elképzelni, hogy rohadt gyorsak, és utolérnek minden labdát, bár eddig csak elefántot láttunk focizni a cirkuszban, de valószínűleg az antilopok is képesek ilyesmire.

Angola fekete antilopok néven fut, és még a szövetség címerében is ott van a hosszú szarvú patás. Niger a dámgazellát (hausza nyelven mena) választotta, az első ránézésre félig hipóba mártott állat egy cseppet sem félelmetes, sokkal inkább szánalomra méltó, de Nigerhez tényleg annyira hozzánőtt, mint Magyarországhoz a szürkemarha. (Az eredeti élőhelyén már nem is szaporód fajból nemrég pont a budapesti állatkertben született egy.) Etiópia rég járt az Afrika-kupán, de most is mindenkit átver. Walya antilopjai ugyanis hegyikecskék. A csúsztatást azonban elnézzük, mert a Walia ibex tudományos nevet viselő faj legalább igazán etiópiai. Az orvvadászat miatt már alig ötszáz maradt a magát 2500 méter feletti sziklás hegyekben jól érző állatból.

A Zöld-foki-szigetek szigetországként nem hazudotolja meg magát, ha már a halászatból élnek, akkor csakis egy félelmetes tengeri hal, a kékcápa lehet a jelképük. Burkina Fasót eddig nem ismertük úgy, mint nagy lótartó országot, de valamiért ők a mindenen áttrappoló mének.

Talán Zambia választott a legjobban, nem akart vad lenni, inkább belőle lett a vadász. A rézgolyók (chipolopolo) mindenkit leteríthetnek. A rézzel persze ők is utaltak hagyományos sikerágazatukra, a fémbányászatra.

Dél-Afrika nem veszi ki a részét az állatkertből, a csapatot Bafana bafanának nevezik, ami nagyjából annyit tesz: a mi fiaink. Alighanem az egyetlen olyan válogatott megnevezés, amiért még pereltek is. Ghána sem cifrázta, egyszerűen ők a fekete csillagok, amivel azért Afrikában nehéz kitűnni, de ha azt nézzük, hogy a zászlajukban is megtalálható fekete csillag a szabadság jelképe, akkor egy fokkal már elfogadhatóbb a névválasztás.