Börtönben a botrányairól ismert műkorcsolyázónő

MTI
Tíz napra rács mögé kerül Tonya Harding: a botrányairól elhíresült amerikai műkorcsolyázónő ismételten ittasan ült volán mögé.
Az egykori olimpikon áprilisban - szintén alkoholos befolyásoltság alatt - baleset okozott. Elvonókúrára ítélték és azzal a feltétellel nem kapott komolyabb büntetést, hogy két évig nem követhet el szabálysértést.
Harding - aki már befejezte pályafutását - 1994-ben felbujtója volt a legnagyobb vetélytársa, Nancy Kerrigan elleni támadásnak. A lillehammeri téli játékok előtt barátai egy vasrúddal okoztak súlyos sérülést ellenfelének, ezért bűnrészesség miatt három év felfüggesztett szabadságvesztésre, 160 ezer dollár pénzbírságra és 500 óra közmunkára ítélték. Emellett örökre eltiltották az amatőr versenyektől.
Két éve azért kapott háromhónapos börtönbüntetést, mert egy keréktárcsával arcon ütötte barátját. Januárban ki kellett költöznie lakótársával a Washingtonban bérelt házból, ugyanis 4530 dollárral tartozott a tulajdonosnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31