Nem lesz önálló katalán olimpiai csapat

MTI
2003.10.20. 14:13
Megfeneklett a katalán kormánynak az az indítványa, mely szerint a spanyolországi hatmilliós kisebbség sportolói a jövőben andorrai színekben indulhatnának az olimpiákon. Artur Mas i Gavarro, a barcelonai székhelyű autonóm kabinet főminisztere azért szerette volna megnyerni a szomszédos miniállamot, mert annak szintén katalán a hivatalos nyelve, ráadásul a 2000-es sydneyi játékokon Andorra mindössze háromfős küldöttséggel vett részt. A katalánok pedig a felvett második állampolgársággal jogosultak lettek volna "felduzzasztani" a delegációt.

A tervezetet a NOB elé terjesztő bizottság azonban elfelejtette megkérdezni az andorraiakat, akik dühösen reagáltak a hírre: "Nekünk megvannak a saját sportolóink, semmi szükségünk külföldiekre". Maguk a katalán hírességek is megrökönyödötten fogadták a javaslatot.