Honvéd-siker a fővárosi NBI/B-s rangadón

MTI
2003.10.24. 22:17
A hazai pályán játszó, listavezető Budapest Honvéd nyert a Budapesti Vasas ellen az NB I/B 12. fordulójának pénteki nyitányán. A találkozót Honvéd kezdte jobban, de lendülete csak öt percig tartott, azután az angyalföldiek átvették a játék irányítását. A vendégek fölénye két kapufában nyilvánult meg, míg a hazaiak erejéből csak egy-két ígéretes kontrára futotta. A második félidő öt perc késéssel kezdődött el, mivel a Honvéd- drukkerek látványos pirotechnikai bemutatóval próbálták jobb játékra ösztönözni a piros-feketéket. A hazaiak ezután nekirontottak a Vasasnak, majd később kiegyenlítettebbé vált a játék, a kispestiek azonban veszélyesebben támadtak. Ennek meg is lett az eredménye: a 78. percben a három perccel korábban beállt Borgulya egy korszerű támadás végén 12 méteres lövésével bevette Posza kapuját. Összességében közepes színvonalú, de jó iramú mérkőzést láthatott a háromezres közönség.