Johnson lett a félnehézsúly szuperbajnoka

MTI
2004.12.19. 13:46
Glencoffe Johnson pontozásos győzelmet aratott Antonio Tarver felett a Los Angeles-i Staples Centerben rendezett profi ökölvívó gálán, így ő lett a félnehézsúly "szuperbajnoka".

A Miamiban élő jamaicait a 9000 néző előtt rendezett 12 menetes összecsapást követően két bíró látta jobbnak (115-113), a harmadik pontozó szerint az amerikai rivális nyert (112-116).

A 35 éves Johnson 53. mérkőzésén 42. győzelmét könyvelhette el, mostani sikeréért egymillió dollárt kapott. Az ellenfelénél egy esztendővel idősebb Tarver - aki 25. meccsén harmadik kudarcát volt kénytelen elszenvedni - azzal vigasztalódhatott, hogy az előbbi összeg háromszorosával gazdagodott.

Idén mindkét fél a szupersztár Roy Jones Junior elleni k.o.-győzelemmel jutott hozzá a súlycsoport egy-egy világbajnoki övéhez: Johnson a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), Tarver pedig a Boksz Világtanács (WBC) koronáját hódította el. Később mindketten lemondtak címükről, mert nem akartak hivatalos kihívójuk - az amerikai Rico Hoye, illetve az ausztrál Paul Briggs - ellen ringbe lépni, inkább egymás között kívánták eldönteni, ki a kategória királya.