Környezetvédők tiltakoznak a Közép-Európa-rali ellen

MTI
2008.04.21. 23:12

Az autósok között a francia Stéphane Peterhansel, míg a motorosok versenyében honfitársa, David Casteu vezet összetettben a Közép-Európa-rali második napja után. A viadal honlapja szerint a Nagybánya környékén rendezett szakaszt követően a magyar autósok közül Kis Sándor a 15., míg Szalay Balázs a 19. helyet foglalja el.

A vasárnapi első szakaszon a motorosok között győztes Marc Coma kétszer is bukott, megsérült a térde, ezért feladta, és hazautazott Spanyolországba.

A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint az Ács László, Bagics Róbert kettős hétfőn utolért egy versenyzőt, majd annak porában haladva nem vett észre egy nagy sziklát, és átborult rajta a Nissannal. Ács vállát - amely a tavalyelőtti romániai baleset óta nem jött helyre teljesen - a biztonsági öv megrántotta, és ismét kiakadt. A segítségére siető mentőkocsi meghibásodott, a másik pedig eltévedt, így a magyar pilóta végül kalandos körülmények között jutott el egy kórházba, ahol jelenleg is ápolják.

A verseny kedden Nagybánya környékén egy újabb 152 km-es gyorsasági szakasszal folytatódik, majd a mezőny áthajt Debrecenbe.

Környezetvédő és természetvédő civil szervezetek tiltakoznak az ellen, hogy a rali mezőnye magyar természetvédelmi területeken haladjon át. Az erről szóló közleményt, amelyet ötven szervezet jegyez, hétfőn juttatták el az MTI-hez. A civil szervezetek érthetetlennek tartják, hogy a környezetvédő hatóságok az európai uniós irányelvekben és a magyar jogszabályban foglalt előírások ellenére hozzájárultak ahhoz: a Bakony, valamint Dabas térségében kitűzött nyomvonal természetvédelmi rendeltetésű területeken vezethessen át. A védettség független attól, hogy a terület katonai igazgatás alatt áll vagy sem. Gyakran a területek éppen az elzártság miatt maradtak meg eredeti állapotukban - tették hozzá.

Autósok: 1. Stéphane Peterhansel (francia, Mitsubishi) 2:06:04 ó 2. Carlos Sainz (spanyol, Volkswagen) 2:06:26 3. Dieter Depping (német, Volkswagen) 2:06:33 ...15. Kis Sándor (Nissan) 2:23:56 ...19. Szalay Balázs (Opel) 2:28:30 ...21. Gál István (Proto)2:31:58 ...26. Liszi László (Mitsubishi) 2:42:00 ...36. Fazekas Károly (BMW) 2:51:15 ...40. Varga Imre Tamás (Nissan) 2:54:00 ...44. Murczin Zsolt (Mitsubishi) 2:58:35 ...69. Kristóf Márton (Nisan) 3:59:07 ...72. Palik László (Nissan) 4:24:56
motorosok: 1. David Casteu (francia, KTM) 2:12:40 ó 2. Francisco Lopez (chilei, KTM) 2:17:12 3. David Fretigne (francia, Yamaha) 2:17:29 ...39. Nagy Péter (KTM) 2:41:33 ...69. Hermann Henrik (KTM) 2:55:45 ...89. Szilvási Péter (Yamaha) 3:51:48
quadosok: 1. Hubert Deltrieu (francia, Polaris) 2:33:51 ó 2. Paul Irimescu (román, Polaris) 2:34:55 3. Szabó László (Bombardier) 2:42:26 4. Németh Norbert (Bombardier) 2:52:30 ...14. Mészöly Tamás (Polaris) 4:55