Katarban zuhant le egy magyar műrepülőbajnok

2014.03.07. 21:09 Módosítva: 2014.03.07. 21:36

Halálos balesetet szenvedett egy katari bemutatón többszörös magyar bajnok műrepülő, Nádas Tamás, aki március 20-án lett volna 45 éves.

  • a pilóta az idei évet új géppel, egy Extra 330 SC-vel kezdte, ez volt az első bemutató, ahol ezzel repült
  • több közel-keleti országba hívták különböző bemutatókra, többek között a Bahreini Királyságba, Szaúd-Arábiába és Kuvaitba is
  • az elmúlt három évben minden alkalommal megkapta az Év Műrepülő Pilótája címet Magyarországon

A baleset Dohától nem messze az Al Khor repülőtéren történt, és videó is készült.

Az airportal.hu egy brit szemtanút idéz , aki szerint „a futópálya felett, a talajszinthez igen közel, valamint háthelyzetben repülte az Extra 330 SC típusú repülőgépét. A futópálya végénél a gépet feljebb akarta emelni Tamás, mikor a függőleges vezérsík a talajt érintette, majd a repülőgép a betonnak csapódva több száz métert sodródott tovább, mígnem a homokos talajon állt meg”.

Nádas Tamás balesete

Névjegy

Nádas Tamás 1969. március 20-án született, tavaly elnyerte az Év Műrepülője címet, 2012-ben pedig Nyíregyházán kapott aranyérmet a 10. Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokság szabadprogramjában – írta róla a Dehir.hu. Nádas saját honlapja szerint 2011-ben és 2012-ben is az Év Műrepülő Pilótája volt Magyarországon.

Januárban az Al Khor Airshow főszervezője kérte fel, hogy a Katari Állam legelső légiparádéján is tartson bemutatót. „Tóth László tiszteletbeli külgazdasági tanácsostól hallottunk először Nádas Tamás nemzetközi sikereiről és úgy gondoltuk, hogy ő a legmegfelelőbb műrepülő pilóta, aki mesterfokon bemutathatja nekünk a műrepülés magasiskoláját – indokolta Nádas Tamás meghívását Mr. Khaled al Khater, az Al Khor airshow fő szervezője a kalohírek.hu szerint. Műsora után meghívást kapott Bahreini Királyságba, Szaúd-Arábiába és Kuvaitba is. 

A portál azt írja, hogy Nádas az idei évet egy új repülőgéppel kezdte, egy Extra 330 SC  típusú repülőgéppel, aminek „tragikus módon csupán ez az egyetlen katari légi bemutató adatott meg".

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport