A bostoni olimpiai lobbi már Lausanne-ban van
Bostoni delegáció tárgyal a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseivel az amerikai város 2024-es olimpiai pályázatával kapcsolatban a jövő héten Lausanne-ban.
A küldöttséget Larry Probst, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) elnöke vezeti, akit elkísér többek között Scott Blackman ügyvezető igazgató, Angela Ruggerio NOB-tag, Steve Pagliuca, a bostoni előkészítő bizottság csütörtökön kinevezett vezetője - aki egyben a Boston Celtics NBA-klub társtulajdonosa -, valamint Rich Davey ügyvezető.
Ruggerio már a hét elején jelezte: igyekeznek a NOB-ot megnyugtatni: szó sincs arról, hogy a USOC januári döntésével szemben ne Bostont jelölje pályázónak. A város Los Angelest, San Franciscót és Washington előzte meg az amerikai "házi szűrőn".
Boston annak ellenére lett a USOC favorizáltja, hogy a legutóbbi felmérés szerint a lakosok kevesebb mint fele támogatja a rendezést. Éppen ezért 2016 novemberében közvélemény-kutatást tartanak Massachusetts államban, noha akkor már javában zajlik majd a versengés a kandidálók között, mivel idén szeptember 15-ig kell jelezni a rendezési szándékot, a NOB pedig 2017-ben Limában dönt a helyszínről.
A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén döntött úgy, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.
Mostanáig Boston mellett Róma, valamint a német "háziversenyben" győztes Hamburg jelezte, hogy versenybe száll a 2024-es olimpiáért. Párizs mellett Baku, Doha és Isztambul érdeklődik, hasonló szándékot jelzett korábban Durban is, amely azonban időközben - úgy tűnik - letett a kandidálásról. A dél-afrikai sportminiszter februárban irreálisnak nevezte a jelentkezést.
Eddig a magyar és a német delegáció kereste fel a pályázattal kapcsolatban a NOB-ot. A bostoniak a jövő héten mennek, a franciák június elején, az olaszok pedig várhatóan júliusban. (MTI)