Szabó László indul a parasportolók elnöki posztjáért

2015.07.05. 18:52

Szabó László, a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetségének (FODISZ) vezetője indul a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöki posztjáért a szervezet hétfői rendkívüli közgyűlésén - jelentette az MTI.

    A FODISZ vasárnapi közleménye szerint Szabót az MPB nyolc tagszervezete, a Magyar Atlétikai Szövetség, a Magyar Úszó Szövetség, a Magyar Tenisz Szövetség, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, a Magyar Szkander Szövetség, a Magyar Táncsport Szövetség, a Magyar Erőemelő Szövetség és a Magyar Hallássérültek Sportszövetsége is jelölte elnöknek, a sportvezető pedig elfogadta a felkérést.
    A 45 éves kommunikációs szakember - aki a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának a tagja - öt pontban foglalta össze elnöki programját, melyben többek között szerepel a bizalom helyreállítsa az MPB iránt, illetve a budapesti paralimpiai rendezés szándéka.
    Szabó László az MPB hétfői rendkívüli tisztújító közgyűlésén támogatja Szekeres Pál háromszoros paralimpiai bajnok és Kósa Ádám európai képviselő, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnökének MPB-elnökségi jelölését.
    Az MPB vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól hitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, többek között vezetői indokolatlan utazásaival kapcsolatban. A politikai pártok közül az MSZP és a Jobbik is többször lemondásra szólította fel Gömörit és Deutsch Tamás alelnököt. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke pedig arra utalt nyilatkozatában, hogy Gömöri Zsoltnak le kellene mondania.
    Gömöri június 16-án mondott le posztjáról, a főtitkári és sportigazgatói posztra vonatkozó munkaszerződését - az elnöki posztéhoz hasonlóan - június 19-i nappal, közös megegyezéssel szüntette meg. Június 19-e óta Deutsch Tamás alelnök vezeti a szervezetet, az aláírási jogkört pedig Ari Lajos elnökségi taggal közösen gyakorolja.