![Megvan a magyar küldöttség első érme: Muhari Eszter drámai fordítással harmadik női párbajtőrben](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5749/57490/574903/57490351_4252339_fbef88c68a0393b9406933a0f85ee08d_wm.jpg)
A DVTK-nak is van már asztalitenisz szakosztálya
Asztalitenisz szakosztállyal bővül a Diósgyőri VTK, amely a miskolci Borsod Volán SE-vel egyesül. A pénteki sajtótájékoztatón Szabó Tamás, a DVTK ügyvezetője elmondta, a legfontosabb feladat, hogy a következő években minél szélesebb utánpótlásbázist alakítsanak ki, ugyanakkor reméli, hogy az NB I-ben szereplő felnőtt csapat is eredményes lesz, írta az MTI.
András Miklós, az asztalitenisz klub szakosztályvezetője hozzátette, a felnőtt csapattal szeretnének bajnokságot nyerni és feljutni az Extraligába, ennek megfelelően erősítettek. Megjegyezte, a klub neve DVTK Volán lesz, mert a közlekedési cég szponzorként megmarad a csapat mellett.
Amint a sajtótájékoztatón elhangzott: az asztalitenisz Miskolcon tradicionális sport, Jónyer István az 1970-es években a világ legeredményesebb játékosai közé tartozott. A DVTK neveltjeként a 12 magyar bajnoki címe mellett párosban és csapatban Európa-bajnokságot; egyéniben, párosban és csapatban pedig világbajnokságot nyert.