Legalább 3 doppingteszt vár minden magyar olimpikonra
Minden magyar olimpikon, mielőtt kiutazna Rióba, legalább háromszor átesik doppingellenőrzésen a Magyar Olimpiai Bizottság és a magyar állam közös döntése értelmében - jelentette be Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
A doppingellenes szervezet feladatait ellátó MACS irányítója szerint ezúttal is cél valamennyi, olimpiai szereplésre esélyes sportolónak a nemzetközi elvárásoknak megfelelő ellenőrzése.
"Idén állami megrendelésben 1500 mintavételre kerül sor" - közölte
Tiszeker elmondta, hogy veszélybe került a Rio de Janeiró-i WADA-labor akkreditációja.
"Brazíliában a határidő lejárta előtt néhány órával az államelnök asszony aláírta a hiányzó, WADA által megkövetelt rendeleteket, de mivel még a parlamentnek is el kell fogadnia azokat, a WADA százhúsz nap türelmi időt biztosított a hivatalos lépések lebonyolítására. Ha ezen idő alatt nem történik meg a szükséges törvény elfogadása, Brazíliát visszaminősíthetik a non-compliant, vagyis a nem megfelelő országok közé, ami azt jelenti, hogy a riói labor nem működhet az olimpia alatt" - mondta.
Beszélt a világszerte eddig több mint 170 pozitív esetet hozó meldoniumról is, és elmondta, hogy Magyarországon nem ismert a szer, magyar sportoló mintájából meldonium használatára utaló tiltott hatóanyagot ez idáig nem mutattak ki. A WADA tiltólistájára ez év január elsejével azért került fel, mert bizonyítást nyert, hogy a sportolók meg nem engedett teljesítménynövelés céljából veszik igénybe. Ugyanakkor még a szakértők között is vita folyik arról, hogy mennyire kedvező a szív- és érrendszeri hatása a meldoniumnak, amely Mildronate néven - mint gyógyszer - Lettországban készül, ott piacvezető termék, de nem csupán a Baltikumban rendkívül népszerű, hanem szerte Kelet-Európában.
Manapság a legkedveltebb dopping amúgy változatlanul a növekedési hormon, továbbá népszerűek az úgynevezett designer EPO-készítmények, a vértranszfúzió, illetve az egyéb növekedési faktorok
(MTI)