Pandora, Gabriella
0 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Máris változtatnak a "budapesti olimpiai" helyszíneken

2016.09.28. 11:47

Máris módosult a majdani lehetséges és többek által vizionált 2024-es budapesti olimpia néhány helyszíne. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a nemzetközi sportszövetségekkel való egyeztetések nyomán módosították a pályázat alapját képező helyszínkiválasztási javaslatot, írja az MTI. Ez magyarul azt jelenti, hogy nem ott lesz/lenne az olimpiai nyitó- és záróünnepség, ahova eredetileg álmodták, hanem a Puskás Ferenc Stadionban, és a sajtó- és közvetítőközpont is elköltöztetnék a volt nagyvásártelep környékéről (a térképen eperpirossal látható) a Hungexpo területére.

A módosítást Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes jegyzik, amit 23 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadott a testület.

Olimpia megvalosithatosagi Masterplan BP

A költöztetés okát olyan homályos megfogalmazással indokolják, hogy „a módosítások hozzájárulnak az olimpia gazdaságosabb megrendezéséhez”.

Amire senki nem számított, hogy a változtatások a "Master Plan" és „így a pályázat erősítését szolgálják a következőképpen: a versenyhelyszínek esetében a módosított terv biztosítja, hogy az összes javaslat megfelel a legoptimálisabb utóhasznosítási, valamint fenntarthatósági igényeknek. Ha nincs megfelelő utóhasznosítási lehetőség, akkor az új létesítmény ideiglenes megoldással való megépítése javasolt.”

A versenyhelyszínek más vagy új helyre áthelyezése mellett a sajtó- és közvetítőközpont, valamint a médiafalvak elhelyezését is érinti a módosítás.

A kedvezőbb utóhasznosítási lehetőségek alapján a sajtóközpont új tervezett helyszíne a Hungexpo területe, itt a csarnokok az olimpia után rendezvény- és konferenciapavilonokként hasznosíthatók.

Az eredeti koncepció szerint négy médiafalu lett volna a városban, de a szálláslehetőségek további vizsgálata alapján három médiafalut elegendőnek tartanak a médiaszálláshelyek kiszolgálására. A Gubacsi úti médiafalu helyszínének megszüntetése a sajtó- és közvetítőközpontnak a Hungexpo területére áthelyezése miatt volt szükséges. A józsefvárosi pályaudvarra tervezett médiafalut pedig az előterjesztők szerint bővíteni indokolt.

Az elfogadott előterjesztés szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a sportszövetségekkel történő további egyeztetés nyomán a pályázat harmadik szakaszában is módosulhat a helyszínkiválasztási javaslat, amelynek alapján a végleges dokumentumot előreláthatóan 2017 januárjában mutatják be a Fővárosi Közgyűlésnek.

A változtatások között szerepel például, hogy a Testvérhegy helyett a Hármashatár-hegyen tartanák a mountain bike versenyeket, a boksz a Hungexpo helyett az Óbudai-szigeten kapna helyet,

az evezősversenyek Szeged helyett az Olimpiai park területén lennének.

Az nem világos az MTI beszámolójából, hogy ez kifejezetten csak az evezős versenyekre vonatkozna, de a kajak-kenura nem, vagy mindkettőre, hiszen a két említett versenyt minden olimpián ugyanazon a helyszínen szokták megrendezni. Információink szerint valóban csak az evezést vinnék el, mert Szegeden nem olimpiai tökéletességű a 2 kilométeres hosszt megkívánó pálya.

A Fővárosi Közgyűlés az említett módosítások mellett elfogadta az olimpiai pályázat második szakaszában benyújtandó dokumentumokat. Szeneczey Balázs ellenzéki képviselők kijelentésére reagálva azt hangsúlyozta, Magyarország és Budapest képes arra, hogy olimpiát rendezzen 2024-ben. 

Fekete Miklós, az olimpiai pályázatot koordináló Budapest 2024 Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy a változtatások költségcsökkentéssel járnak.