Újabb hatalmas röplabda-bravúr: EL-döntős a női válogatott

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra legyőzte a cseh csapatot az arany Európa Liga budapesti elődöntőjében csütörtökön, így pénteken a döntőben léphet pályára.
A 2015-ben Európa Liga-győztes magyarok a találkozó elejétől jól játszottak, és két, Németországban légióskodó ütőjátékosuk, Szakmáry Gréta és Sándor Renáta vezérletével magabiztosan győzték le az előzetesen esélyesebbnek tartott cseheket.
A magyar válogatott a döntőben Bulgáriával találkozik a Papp László Budapest Sportarénában.
A magyar csapat 15-ös keretéből ezúttal Bagyinka Fanni maradt ki. A kezdőcsapatban feladó poszton annak ellenére is Bleicher Réka kezdett, hogy Tálas Zsuzsanna felépült bokasérüléséből. Az egyik center némi meglepetésre a jászberényi Pintér Andrea volt, a többi poszton azok szerepeltek, akik a csoportkör során a legtöbbet játszottak.
A mintegy 1500 néző először Szakmáry Gréta pontjánál tapsolhatott, s mivel a csehek sok hibát vétettek támadásban, szövetségi kapitányuk, Zdenek Pommer hamar időt kért (6-2). Amint pontosabbá váltak a vendégek akciói, szorosabb lett az állás (14-12), de mivel a magyarok ütőjátékosai jól teljesítettek, a végjáték megnyugtató hazai előnyről indult (19-15). A szettet a nagyszerűen játszó Szakmáry támadása zárta le.

A második játékrész Szakmáry és Michaela Mlejnková pontpárbajával indult, mivel mindketten jó százalékkal támadtak, szoros volt az állás (12-12). Két jó magyar blokkot követően cseh időkérés következett, ám ennek ellenére Jan De Brandt csapata volt az, amelyik rá tudta erőltetni az akaratát ellenfelére (21-15). Az utolsó pontok izgalommentesen teltek, a hazaiak szűk egy óra elteltével egy játszmára kerültek a döntőbe jutástól.
A harmadik felvonásban a cseh csapat helyzetét tovább nehezítette, hogy a menteni igyekvő liberója összefejelt csapattársával, emiatt nem tudta folytatni a játékot (7-5). A közjáték a magyarokat zavarta meg jobban, így De Brandt hamarosan időt kért (8-10). Ez után a mieink fordítottak, s ezúttal is ők várhatták előnyről a hajrát (17-14). Az utolsó labdamenetek magyar örömjátékot hoztak, a hazaiak Pintér blokkja után, másfél óra játék után ünnepelhették a döntőbe kerülést.
A magyarok győzelmükkel jogot szereztek arra, hogy jövő szerdától vasárnapig Peruban - a házigazdák mellett Bulgária, Kazahsztán, Puerto Rico valamint Kolumbia társaságában - részt vegyenek a Nemzetek Ligája interkontinentális selejtezőjén. Az ottani hatcsapatos torna győztese Argentínával játszhat a sorozatba kerülésért.

A négyes döntő egyben a jövő évi török, lengyel, szlovák, magyar közös rendezésű Európa-bajnokság tesztversenye is.
Eredmény, elődöntő, Papp László Budapest Sportaréna:
Magyarország-Csehország 3-0 (21, 19, 19)
A legjobb magyar pontszerzők: Szakmáry 21, Sándor R. 18
korábban:
Bulgária-Finnország 3-0 (21, 13, 14)
A pénteki program:
a 3. helyért:
Finnország-Csehország 17.00
döntő:
Magyarország-Bulgária 20.00
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Marco Rossi: Szoboszlai Dominik Európa legjobb csapatának a vezéregyénisége
A szövetségi kapitány büszke a magyar válogatott középpályásra, de van, amiben fejlődnie kell még.
február 25., 10:41
- Sport
Könnyeivel küszködött a 19 éves lány, miután elképesztő országos rekordot döntött
Sulyán Alexa immáron felnőtt rekordernek mondhatja magát.
február 25., 10:04
- Sport
Véget ért Fucsovics győzelmi sorozata, másodjára már nem bírt olasz riválisával
Kilenc győztes meccs után szenvedett vereséget a magyar teniszező.
február 25., 13:34
- Mindeközben
Tóth Vera a szórakoztatóiparról: Nagyon el kell gondolkodnunk a B terveken mostanában
tegnap, 20:00
- Mindeközben
Kiderült, miért nincsen egyetlen ablak sem a félelmetes, 29 emeletes felhőkarcolón
tegnap, 18:25
- Sport
„A Real Madrid egy hisztis klub” – a La Liga elnöke beleszállt a spanyol rekorderbe
Javier Tebas szerint a madridiak elnökének csak a gazdagok számítanak.
február 25., 12:41
- Sport
Történelmi fordítás a ligaelső ellen az NBA-ben – 79 év alatt először fordult elő ilyen
Megdicsőült Rátgéber László sztáredző cimborája.
február 25., 09:32
- Sport
Az FTC idén lemarad a döntőről, a címvédő kiütéses vereséggel búcsúzott
A BJA másodszor, a Debrecen először lehet bajnok a jégkorongozóknál.
február 25., 10:24
- Sport
A világelső botránya után új időszámításnak kell kezdődnie a doppingellenes küzdelemben
Nagyon nehezen hihető a világsztár indoklása, elmagyarázzuk, miért.
február 25., 14:05
- Címlapon
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
tegnap, 13:22
- Sport
A CAS negyedszer is elhalasztotta az ítélethozás határidejét Kenderesi Tamás ügyében
Egy hónap híján két év elteltével születhet végső döntés.
február 25., 11:35
- Sport
Kokó nem aprózza el: a világ legjobb bokszedzőjét hozhatja el szövetségi kapitánynak
Még hárman esélyesek a posztra, döntés jövő kedden.
február 25., 19:39
- Sport
Mesterhármas 40 évesen, karnyújtásnyira a világcsúcs
Alekszandr Ovecskin még idén tavasszal ledöntheti Wayne Gretzkyt a trónról.
február 24., 07:21
- Címlapon
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
tegnap, 17:47
- Mindeközben
PSG Ogli reagált a Trump-Zelenszkij-találkozóra: Trump egyértelműen be akarja fejezni azt a háborút, amit Joe Biden elkezdett
tegnap, 15:22
- Címlapon
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
tegnap, 20:00
- Sport
A manchesteri gála után Szoboszlai Dominik bekerült az angol bajnokság álomcsapatába
Góllal és gólpasszal vette ki a részét a címvédő City legyőzéséből.
február 24., 19:38
- Sport
A hetedik percben belőtt büntető döntött, vereséggel kezdett hazai pályán a magyar válogatott
Szarvas Alexandra együttese így két forduló után három ponttal áll a Nemzetek Ligájában.
február 25., 20:23
- Sport
Óriási tömegverekedést provokáltak ki szerb fiatalok a Vasas elleni U14-es hokimeccsen
Volt, hogy egyszerre három-négy szerb játékos ütött egy magyar jégkorongozót, összesen 489 perc büntetést osztottak ki.
február 25., 15:25
- Sport
Főpróbát tartottak a magyar indulók, mielőtt jégre lépnének a jövő bajnokai ellen
Junior műkorcsolyázóink komoly megméretés előtt állnak.
február 24., 20:39
- Mindeközben
Majka Szoboszlai Dominik játékáról: Túlmutat a Liverpool csapatán is, ha van ennél feljebb, akkor ott van a helye
tegnap, 13:00
- Sport
Rémisztő jelenet a futballpályán: nyakmerevítővel, hordágyon vitték kórházba a csatárt – videó!
Ápolása után visszatért a gyepre, de nem sokkal később összeesett a pályán.
február 24., 09:35
- Sport
Egyre nagyobb a baj a Manchester Unitednél, újabb kétszáz dolgozóját küldi el a klub
Az anyagi problémák lassan az égig érnek.
február 25., 16:42
- Sport
A kor csak egy szám: a Real Madrid 40 évesen is megtartaná aranylabdás varázslóját
A 2026-os világbajnokságon is szeretne szerepelni a kiváló középpályás.
február 24., 13:48
- Sport
Marozsán Fábián szettelőnyről szenvedett fájó vereséget a dubaji tenisztornán
A magyar teniszező legyőzője egy rutinos spanyol játékos volt.
február 24., 14:20
- Címlapon
99 korbácsütés vár Iránban Ronaldóra, ezért az al-Nasszr nélküle utazott Teheránba
Másfél éve házasságtörést követett el a portugál sztár.
tegnap, 20:19
- Sport
Magyar arany- és bronzérem született Brazíliában
Jól zárták kerekesszékes vívóink a világkupát.
február 24., 11:05
- Sport
Ennyi ember még sohasem látogatott ki a Városligeti Műjégpályára
Harmincszázalékos növekedést produkáltak egy év alatt.
február 24., 16:06
- Címlapon
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
tegnap, 19:09
- Sport
Az újabb blama után kirúgták a rekordbajnok vezetőedzőjét
Közel egy évszázad után veszítheti el egyeduralkodó státuszát a klub.
február 24., 11:36
- Sport
A Real Madrid klasszisa két év után visszatér a válogatottba
A szövetségi kapitány leváltása után ismét csatlakozik a kerethez.
február 24., 13:10